Kikapcsolják a közvilágítást néhány településen

A sötétség korszaka tér vissza hamarosan Nagy-Britanniába éjjelente: kikapcsolja a közvilágítást jó pár önkormányzat takarékosságból és környezetvédelemből.

Egy felmérés szerint az önkormányzatok háromnegyede már cselekedett is, vagy tervezi, hogy megkurtítja a villanyfényes órák számát. Általában éjféltől hajnali ötig van/lesz fényszünet. Akad, ahol erre az időtartamra nem kapcsolják ki teljesen a világítást, csupán a fényerőt gyengítik kétharmaddal, így is takarékoskodva az árammal. A lakosság jó része nagyon nem örül a sötétnek, úgy véli, hogy több lesz a bűn- és a baleset. “Amikor a fények kialszanak, olyan koromsötét van, hogy még a saját ajtóküszöbömet se látom” – idézett a The Daily Telegraph című brit lap egy devoni nőt. A takarékosságot hangoztatók ugyanakkor rámutatnak arra, hogy Nagy-Britannia 7,5 millió utcai lámpájának táplálása árammal évente fél milliárd fontba – 150 milliárd forintba – kerül. Akad olyan önkormányzat, amely hangsúlyozza, hogy csakis azokban az utcákban vezet be éji fényszünetet, amelyekben kevés a bűncselekmény. A rendőrség szóvivője azonban azt mondja, hogy épp a jól megvilágított utcákban kevesebb a bűntény. “A lámpaszünet a mellékutcákban és a külterületeken tettre sarkallhatja a bűnözőket. Minél világosabb egy utca, annál biztonságosabb közlekedési szempontból is” – tette hozzá.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.