Kevesebb lesz a szőlő Tokaj-Hegyalján

A kedvezőtlen időjárás miatt kevesebb szőlő terem az idén a Tokaj-hegyaljai történelmi borvidéken, a felvásárlási árak viszont emelkednek. A korai fajták szüretelése szeptember 20-án kezdődik a térségben – mondta Kiss István, az állami tulajdonú Tokaj Kereskedőház Zrt. vezérigazgatója az MTI-nek pénteken.

A térség legnagyobb szőlőfelvásárló cégének számító Tokaj Kereskedőház Zrt. vezetése pénteken találkozott a szőlőtermelőkkel, akiket tájékoztattak az ágazat helyzetéről, a felvásárlási árakról.
Kiss István az MTI-nek ezt követően elmondta: az idén az elmúlt évihez képest mintegy 30 százalékkal kevesebb szőlő terem Tokaj-Hegyalján. A kereskedőház a vele szerződésben álló termelőknek a muskotályos szőlő kilójáért 80 forintot fizet, a korai fajtákért pedig 65 forintot fizet. Ez mintegy 25 százalékkal haladja meg az elmúlt évi árakat. A gazdák december 15-ig megkapják pénzüket – jelentette ki Kiss István. A szüret a korai érésű szőlők szedésével indul szeptember 20-án, a hagyományos tokaji fajták, a furmint, a hárslevelű szüretelése október 10-énél hamarabb nem kezdődik meg.

A Tokaj Kereskedőház az idén 90 ezer mázsa szőlő felvásárlását tervezi. A vezérigazgató elmondása szerint ennyit, a céggel szerződésben álló mintegy kétezer termelőtől vélhetően nem tudnak majd felvásárolni, ezért azoktól a gazdáktól is vásárolnak majd, akikkel az elmúlt évben egy éves szerződést kötöttek.
A történelmi borvidéken becslések szerint mintegy 250 ezer mázsa szőlő terem az idén.
A vezérigazgató elmondta: boraik 60 százaléka belföldön, 40 százaléka külföldön talál vevőre. Tavaly mintegy 10 százalékkal, 3,2 milliárd forintra csökkent a társaság árbevétele, elsősorban a nehezedő gazdasági körülmények miatt. A belföldi eladások estek vissza 15 százalékkal, az export viszont 8 százalékkal haladta meg a megelőző évit.

Megfogalmazása szerint a gazdákkal való összefogás szélesítésén túl nemzeti egységre is szükség van a “Tokaji” érdekében, a cél az, hogy a Tokaji mint hungaricum minél több országban jelenjen meg. Elmondta: az elmúlt években olyan jelentős fejlesztések valósultak meg a történelmi borvidéken a kereskedőháznak köszönhetően, amelyek révén megújultak és megújulnak a szőlődűlők, és a borvidék egyik legkorszerűbb borászati technológiáját hozták létre.
A magyar borpiac egyik legnagyobb problémájának a pincészetek közötti összefogás hiányát, a megfelelő minőség és mennyiség produkálását nevezte a vezérigazgató, aki szerint a Tokaj Kereskedőház úgy törekszik minél több pincészet integrálására, hogy közben megőrzi a térség hagyományait.

Ajánlott tartalom

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben

Péntektől vasárnapig tart a Föld Fesztivál a Budapesti Állatkertben, ahol látványetetésekkel, állatbemutatókkal és állattréningekkel várják a látogatókat.