Kémkedés vádjával súlyos börtönbüntetésre ítéltek környezetvédőket Iránban

Kémkedés és az Egyesült Államokkal folytatott együttműködés vádjával súlyos börtönbüntetésre ítéltek hat környezetvédőt Iránban – jelentette csütörtökön az iráni média és egy amerikai központú jogvédő csoport.

Az elítéltek a Perzsa Élővilág-örökség Alapítvány közhasznú szervezet alkalmazottai voltak, és a veszélyeztetett ázsiai gepárd védelmében folytattak kampányt. A per menetét több környezetvédő szervezet is figyelemmel kísérte, és az ítéletek azonnal nagy nemzetközi felháborodást váltottak ki. Az iráni igazságszolgáltatás szóvivője a helyi médiának nyilatkozva annyit mondott, hogy a vádlottakat négy és tíz év közötti börtönbüntetésre ítélték, ami ellen joguk van fellebbezni. Nem beszélt a kémvádról vagy a feltételezett együttműködésről az Egyesült Államokkal, amelyet Teherán “ellenséges államnak” tekint. A Center for Human Rights in Iran nevű, New York-i központú jogvédő szervezet beszámolt arról, hogy a per vádlottjai – akiket 2018 januárja óta tartottak fogva – nyolcan voltak. A bíróság nem közölte, hogy milyen ítéletet hozott a másik két vádlott ellen.

A vádlottak közül többeket magánzárkában tartottak, és gyakran megtagadták tőlük azt jogot, hogy ügyvéddel konzultáljanak – közölte a szervezet. A társaság ügyvezető igazgatója, Hadi Ghaemi közleményében azt írta, hogy az iráni igazságszolgáltatás a környezetvédőkkel szemben “a következő bűncselekményeket követte el: törvényellenes őrizetbe vétel, kegyetlen és embertelen fogva tartás hosszú időn át magánzárkában, az igazságos eljáráshoz való jog megtagadása, kirakatperben, hamis vádak alapján született hamis ítélet és büntetési tétel, valamint az eljárási szabályok figyelmen kívül hagyása”.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.