Káprázatos tájat rejt az Antarktisz jege

Radarfelvételek arról tanúskodnak, hogy a kelet-antarktiszi jégpáncél alatt a Föld legnagyobb fjordjai vannak. A Texasi Egyetem kutatói három antarktiszi nyáron át vizsgálták az ICECAP-projekt keretein belül a jeges kontinens keleti részét egy átalakított 1942 DC-3 repülőgépről.

Az Auróra-medencére többek közt azért esett a választás, mert a kelet-antarktiszi jégpáncél gyenge pontja lehet. A tengerszint alatt terül el, tehát a jégborítás csökkenésével tengervíz juthat be a belsejébe, így a jégpáncél egyes részei összeomolhatnak. Korábbi vizsgálatokból kiderült, hogy a kelet-antarktiszi jégpáncél kiterjedése régen erősen ingadozott. Egészen 14 millió évvel ezelőttig a jég olyan nagy mértékben hízott és zsugorodott, hogy a tengerszint 60 méteres ingadozását váltotta ki világszerte. Azóta már nem ilyen szeszélyes, de 16 méteres ingadozásokat így is okozott. Bár arra egyelőre nem utal semmiféle jel, hogy az elkövetkező száz évben erősen változna a jégpáncél, de kismértékű módosulások is komoly következménnyel járhatnak – írják a kutatók. Aggasztó például a jégpáncél szélén lévő gleccserek közelmúltban megfigyelt zsugorodása. Az úgynevezett Icecap-projekt keretén belül elvégzett radarvizsgálatok kimutatták, hogy a rejtett tájat ismételt jégmozgások csiszolhatták mai formájára. A többi képet itt találja.

Ajánlott tartalom

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel a HUN-REN ATK kutatói

A növényi vírusfertőzésekkel szembeni ellenálló képesség új mechanizmusát tárták fel egy nemzetközi együttműködés keretében a HUN-REN Agrártudományi Kutatóközpont Növényvédelmi Intézetének (HUN-REN ATK NÖVI) kutatói, akik azt vizsgálták, hogy a 'Columbia' dohány fajhibrid hogyan képes hatásosan ellenállni a vírusfertőzéseknek - tájékoztatta az MTI-t a HUN-REN Magyar Kutatási Hálózat hétfőn.