Kampányt indított a SPAR az élelmiszerpazarlás ellen

A SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. és a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. – az elmúlt évekhez hasonlóan – idén is a takarékosabb és gazdaságosabb élelmiszer felhasználásra buzdítja a vásárlókat.

Globális szinten az előállított élelmiszerek majdnem egyharmada, mintegy 1,3 milliárd tonna veszendőbe megy, ez az élelmiszerveszteség évente nagyjából 990 milliárd dollárjába kerül a világgazdaságnak. E mennyiség megtermelésére fordítják világszinten a mezőgazdaságban felhasznált összes víz egynegyed részét, és ez a mezőgazdasági termelés az üvegházhatású gázok 8 százalékának kibocsátásáért felelős. Hazánkban mintegy 1,8 millió tonna, fejenként mintegy 68 kilogramm élelmiszer hulladék keletkezik évente (2017-es adatok, forrás: Humusz Szövetség). Az élelmiszerek hulladékká válása súlyos következményekkel jár: megsemmisítésük jelentős mértékű pénz- és munkaerő ráfordítást igényel. A kereskedelem és a vásárlók tehát felelősséggel bírnak, éppen ezért a kereskedelmi egységek lehetnek az edukáció legalkalmasabb helyszínei, ahol a vásárlói szokások jobban formálhatók.

A kampány célja annak tudatosítása, hogy mit tehetünk vásárlóként azért, hogy minél kevesebb élelmiszer váljon hulladékká: „Az akcióval arra szeretnénk felhívni a vásárlóink figyelmét, hogy a jobb élelmiszer-felhasználás érdekében milyen sokat tehetnek egy-egy tudatos döntéssel. Például aki egy közelebbi szavatossági idejű terméket vásárol, már tett egy fontos lépést az élelmiszerpazarlás ellen” – mondta Maczelka Márk, a SPAR kommunikációs vezetője.

A 2019. január 18-án a budapesti Árkád bevásárlóközpont INTERSPAR áruházában megkezdett, majd a nemrég megújult miskolci Szinvapark INTERSPAR hipermarketjében folytatódó akcióban találkozhatnak a vásárlók a kampányban részt vevő hoszteszekkel, akik kóstoltatással, kvízjátékkal és hasznos információkkal, tanácsokkal és ötletekkel várják őket az élelmiszermentéssel kapcsolatban.

Az úttörő kezdeményezés három éve indult útjára az Európai Unió támogatásával. A STREFOWA (Strategies to Reduce and Manage Food Waste) nemzetközi program a legideálisabb megoldásokat keresi az élelmiszerhulladék keletkezésének megelőzésére és visszaszorítására, valamint a hulladék kezelésének legjobb módjára. A projektben a SPAR Magyarország Kereskedelmi Kft. a Bay Zoltán Alkalmazott Kutatási Közhasznú Nonprofit Kft. partnereként vesz részt.

Az akció – Budapest után – Miskolcon folytatódik a Szinvapark bevásárlóközpont INTERSPAR hipermarketjében:

3527 Miskolc, Bajcsy-Zsilinszky utca 2–4.

Nyitva tartás: H-Szo: 6:00–22:00, V: 8:00–19:00

 

Az akció időpontjai:

  1. február 8–10.
  2. február 15–17.
  3. február 22–24.

 

 

Kép 2 forrása: spar.hu

Borítókép: pexels.com

forrás: Zoldunio.hu

 

Hirdetés (x)

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.