Kabrió is lesz a BMW i8-ból

Még meg sem jelent az utcákon a zárttetős kupé, máris bejelentették, mehet a nyitott változat is.

A roadster egyébként a szokásosnál is több kihívást jelentett a hibrid szuperautó esetében, mert a karbonszálas vázszerkezet nem tette lehetővé a hagyományos erősítések révén a kocsi megépítését. Ráadásul a terveknek megfelelően meg is kellett rövidíteni az alvázat, hogy egy klasszikus kétülésest kapjanak. A pontos dátumok még a legkevésbé sem ismertek, egyelőre úgy fest 2015-ben érkezhet el a bemutatója. A meghajtásban nincs meglepetés, a háromhengeres benzinmotor és az elektromotor hajtja meg az autót az első tengelyeken keresztül összteljesítményét tekintve 362 lóerőt produkálva, amelynek eredményeként 4,4 másodperces 100 Km/h-s állórajtos sprintre képes az i8. Ami nyilván sokkal lélegzetelállítóbb, hogy ezt átlagosan mindössze 2,5 liter benzinnel száz kilométerenként, írja a hvg.hu.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.