Jövőbe vezető megoldások az alternatív hajtású járművek versenyén

Véget ért az V. Széchenyi Futam.

Ha a holnap mérnökein múlik, hamarosan enyhülhetnek a környezetszennyezés által a természeten ejtett sebek. Ez a következtetés vonható le az alternatív hajtású járművek idei győri versenye alapján, amelyet „Építsük a jelenben a jövőt” mottóval rendeztek április 23-25. között a kisalföldi megyeszékhelyen.

Nincs már olyan messze az idő, amikor nem az lesz a fő alternatíva, hogy benzint vagy gázolajat tankolunk a járművünkbe. A nagy autógyárak közül például a győri Audi Hungaria Motor Kft. nemrég hirdetett állást elektromos motortechnológiával kapcsolatos mérnöki állás betöltésére, ezzel is jelezve az új időszak beköszöntét. Hazánk egyik legnagyobb vállalata emellett azzal is letette a névjegyét a „zöld” energiafelhasználás asztalára, hogy jelentős anyagi és infrastrukturális hátteret biztosított az idei Széchenyi Futam számára.

A helyi Széchenyi István Egyetem hallgatóitól indult kezdeményezés kisebb jubileumhoz érkezett, hiszen ötödik alkalommal gyűltek össze a hazai és külföldi egyetemek, technológiai szervezetek és cégek mérnökei, hallgatói, hogy egy jó hangulatú, izgalmaktól sem mentes verseny keretében próbáljanak reális válaszokat kínálni Földünk védelmének égető kérdéseire.

10 kategóriában 40 csapat 60 járműve nevezett az INNO-MOBIL Sportegyesület és az Alternatív Hajtású Járműsport Szövetség által szervezett különleges futamra, amelyen elektromos, sűrített levegővel működő, napelemes és üzemanyagcellás autók és motorok álltak rajthoz. A hétvége nem kizárólag a nemes küzdelemről szólt – szakmai előadások, városi felvonulás, koncertek, táncprogram, sörsátor, aszfaltrajzolási lehetőség, elektromos hajtású hajók és számos autócsoda bemutatója tette teljessé a hétvége gazdag kínálatát.

A győri Audi gyár parkolójában tartott versenynap megnyitóján Simon Róbert Balázs, Győr alpolgármestere elmondta: a rendezvény jól szimbolizálja azt a szoros kapcsolatot, amely a város, a Széchenyi István Egyetem és az Audi Hungaria Motor Kft. között évek óta fennáll. Mindhárom partner egyaránt fontosnak tartja a járműipar fejlesztését, az innovatív szemlélet térnyerését, s az ilyen programok sokat lendíthetnek a további együttműködésen.

A zsűritagok véleménye szerint egyértelmű szakmai fejlődés mutatkozott az elmúlt öt évben a Széchenyi Futamra nevező csapatok által alkalmazott megoldások terén, s ez bizakodással töltheti el a szervezőket a jövőre nézve. Ezt igazolja az idén először adományozott különdíj: az ITD Hungary Zrt. Magyar Befektetési és Kereskedelemfejlesztő Ügynökség döntése értelmében az egyik „futamos” jármű fogja képviselni októberben Magyarországot az alternatív hajtású járművek nemzetközi kiállításán, a müncheni eCartec Expon.

A versenyt élőben közvetítették a futam honlapján, a www.szechenyifutam.hu címen, ahol az eredmények mellett hamarosan a sajtófotók gyűjteménye is elérhető.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.