Jöhetnek az üzemanyagcellás autók – már Északon is

A skandináv országokban biztosan lesz hidrogén és hozzá autó is.

Memorandumot írt alá a Honda, a Nissan, a Toyota és néhány skandináv energetikai cég, északi államokat fognak kiszolgálni hidrogénnel, illetve azzal tankolható autókkal, írja az autonavigator.hu. Míg a hibrid autók fejlesztése és eladásai vonatkozásában kétség kívül a Toyotáé az első hely, az üzemanyagcellás (üzemanyagként benzin helyett hidrogént fogadó, azt üzemanyagcellájával az elektrolízis fordított hatásmechanizmusával a levegő oxigénjével vízzé egyesítő és mellesleg áramot termelő, azzal pedig villanymotorját hajtó) autók tekintetében a Honda számít vezetőnek. Üzemanyagcellás fejlesztő-központját a nyolcvanas években nyitotta meg, múlt hónapban pedig bejelentette, hogy Japán és az Egyesült Államok piaca számára már három év múlva, 2015-től fog szállítani üzemanyagcellás autókat. Korábban norvég, svéd, izlandi és dán piaci szereplők szintén a 2015-ös esztendőt jelölték meg a hidrogén üzemanyagcellás autók lehetséges piacra lépési idejének. A dán közlekedési miniszter jelenlétében most – a Honda, a Hyundai, a Nissan és a Toyota, valamint hidrogén üzemanyag-ellátással foglalkozó cégek és privát szervezetek által aláírt megállapodás értelmében 2014-től 2017-ig mind azon fognak dolgozni, hogy a skandináv országok mihamarabb üzemanyagcellás autókhoz és az azokhoz szükséges infrastruktúrához jussanak.

Így 2015-re egyre biztosabban nem csak az Egyesült Államokban, hanem Európa észak-nyugati részén is elérhetők lehetnek majd a már nem csak emissziómentes, hanem áramtöltést sem, csupán hidrogént igényelő autók. Az aláírt memorandumot Ken Kier, a Honda ügyvezető alelnöke a következőképp kommentálta: „2002-ben a Honda elsőként mutatott be és tett útra üzemanyagcellás, végfelhasználók számára is elérhető autót, ugyanis az FCX-et az Egyesült Államok és Japán flottavásárlói már akkor bérbe vehették. Természetesen továbbra is világszerte, így Európában is iránymutatók kívánunk lenni az üzemanyagcellás technológia terjesztésében, a most aláírt megállapodás is ezt testesíti meg.”

Ajánlott tartalom

A geotermikus energia felhasználásának megkétszerezése a cél Magyarországon

A geotermikus energia közvetlen hasznosításában Magyarország hosszú évek óta Európa első öt állama között található, a rendelkezésre álló potenciálra alapozva azonban még tovább fokozható a helyben elérhető erőforrás felhasználása - tudatta az Energiaügyi Minisztérium csütörtökön az MTI-vel.