A létesítmények az ügyfelek és a piac igényeihez igazíthatják majd a termelésüket.

Jöhetnek az energiatermelésükről maguk döntő erőművek

A létesítmények az ügyfelek és a piac igényeihez igazíthatják majd a termelésüket.

A Bázel melletti Grenzach-Wyhlenben lévő új erőmű a jövőben maga fogja eldönteni, hogy mikor mennyi energiát termel. A létesítményt az E.ON és a DSM Nutritional Products közösen korszerűsítette. E folyamat során felszereltek egy 22 megawatt teljesítményű gázturbinát, egy 8 megawatt teljesítményű gőzturbinát és egy kazánt. A két cég a következő hónapokban lépésről lépésre valósítja majd meg az erőmű digitalizálását és automatizálását.

Az E.ON “IQ CHP – Az intelligens erőmű” nevű programjának célja, hogy az eddigiektől eltérő létesítményeket építsen ki. Az intelligens erőművek lehetővé fogják tenni az ügyfelek energiaszükségleteinek a kielégítését, s feldolgozzák majd a valós idejű információkat. A helyzettől függően az adott létesítmény el fogja dönteni, hogy a megtermelt energiát felhasználja vagy továbbítja az árampiacra. Egy optimalizálási szoftver pedig ezzel párhuzamosan elkészíti az adott időszakot követő napok menetrendjével kapcsolatos előrejelzéseket. Az automatizáltság fokának növelése jobb rendelkezésre állást, magasabb folyamatstabilitást és gyorsabb reakcióidőket eredményez majd. A hosszabb távú cél a maximális energiahatékonyság garantálása csökkentett szén-dioxid-kibocsátás mellett is.

Anthony Ainsworth, az E.ON Connecting Energies vezérigazgatója elmondta, hogy az új rendszer versenyképesebbé teszi az ügyfeleiket, akik egyúttal hozzájárulhatnak a hálózati stabilitáshoz és a klímavédelemhez.

 

Ajánlott tartalom

Az elmúlt időszakban az atomenergia folyamatos fejlődésen esett át

Nemzetközi előrejelzések is azt mutatják, hogy az atomenergetika reneszánsza következik, és ebben a folyamatban a Roszatom fontos szerepet vállal, technológiájával biztosítja a bővülés feltételeit - mondta Kirill Komarov, a Roszatom vezérigazgatójának első helyettese, nemzetközi üzletfejlesztési igazgató kedden Szocsiban, az Atomexpo záró sajtótájékoztatóján.