Jelentős fagykárok Fejér megyében

Jelentős károkat szenvedtek el a gyümölcsösök Fejér megyében az április 9-10-i fagyok miatt – tájékoztatta a Fejér Megyei Kormányhivatal Földművelésügyi Igazgatósága vezetője hétfőn az MTI-t.

Czetnerné Kócsa Márta hangsúlyozta, jól látszanak a fagyás jelei a gyümölcsvirágokon, de csak pár hét múlva lehet majd pontosabb kárbecslést adni, hiszen a kötődés más tényezőktől is erősen függ. Az idén sok virág volt a cseresznyén, meggyen és szilván, ez mérsékelheti a fagykár okozta kiesést, azonban a szeles, hűvös idő nem segítette a beporzó rovarok mozgását. Elmondta, a megyében még a legmelegebb, legvédettebb helyeken sem mértek mínusz két foknál magasabb hőmérsékleteket, de előfordultak mínusz 7-8 fokos értékek is. Több helyen próbáltak öntözéssel, füstöléssel védekezni a fagy ellen, de a hosszantartó alacsony hőfokok miatt nem volt eredményes. A megyei gyümölcstermesztők beszámolói szerint gyümölcsfajonként eltérő mértékű lesz a fagykár. A korai meggy és a szilva teljes virágzásban volt, ezek esetében jelentősek a károk. A kései virágzású meggy esetében várható némi termés. A legnagyobb károkat a kajszi, az őszibarack és a cseresznye ültetvények szenvedték el. Az almások a virágzás elején voltak, ezek vélhetően átvészelték a fagyokat. A dióültetvényeken is jelentősebb kár prognosztizálható. A szőlőültetvényekben még csak most indul a rügyezés, ezért nehéz károkat becsülni. A szántóföldi kultúrákban jelentős kárról nem számoltak be a gazdák, mert a burgonya, napraforgó még kelés előtt volt. „Igazgatóságunk sok kárbejelentésre számít az elkövetkezendő hetekben” – tette hozzá az igazgató.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.