Kezdőlap / Rovatok / Energiagazdálkodás / Japán a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat az idén
Tudj meg többet: Napenergia

Japán a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat az idén

Japán az idén Kína után a világ második legnagyobb napenergia-piacává válhat a megújuló forrásokból származó áramért a piacinál magasabb árakat kínáló kormányzati ösztönző programnak köszönhetően – jelentette csütörtökön a Bloomberg.

A napenergia-termelés mértéke a szigetországban 2013-ban 6,1-9,4 gigawattal nőhet, ami jelentősen meghaladja a korábbi, 3,2-4 gigawattos kapacitásbővítésre vonatkozó előrejelzést – írta jelentésében a Bloomberg New Energy Finance. A londoni központú kutatóintézet a leszállított napkollektorok számának növekedésével, valamint a bejelentett napenergia-projektek megszaporodásával magyarázta a korábbi előrejelzés módosítását.

Japán tavaly júliusban indította meg a szélenergia és a napenergia kihasználását ösztönző támogatási programját, miután az ország atomerőműveinek a 2011-es fukusimai nukleáris balesetet követő leállítása miatt súlyos áramhiánnyal küzd. Az atomenergia korábban az ország áramellátásának mintegy 30 százalékát adta. A befektetésösztönző programnak köszönhetően a jelenleg a világ negyedik legnagyobb napenergia-termelőjének számító Japán az év végére megelőzheti az Egyesült Államokat, és talán még a világvezető Kínát is. A program keretein belül a napkollektor-telepek méretétől függően 10 vagy 20 évig kilowattóránként 42 jenes, azaz nagyjából a Németországban fizetett összeg kétszeresére rúgó áron veszik át az áramot a termelőktől a japán szolgáltatók.
A program az ország energiaéhségének csillapítása mellett a belföldi napkollektor-gyártók, köztük a súlyos anyagi gondokkal küzdő Sharp, valamint a Kyocera bevételeinek is komoly lökést adhat.

Ugyanakkor Japán előtt még hosszú út áll a zöldenergia-nagyhatalommá válásig: 2011-ben a szigetország áramigényének mindössze 1,6 százalékát fedezte megújuló forrásokból, ami Kanada után a második legalacsonyabb részarány a világ hét legnagyobb fejlett gazdasága (G-7) között.

Ajánlott tartalom

Napelem típusok: melyiket válasszam?

A napelem típusokat járjuk körbe alábbi cikkünkben.