Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Izgalmas programok a madarak és fák napján Gemencen

Izgalmas programok a madarak és fák napján Gemencen

Május 11-én, szombaton sok élményt ígérő programokkal várják a gemenci erdőgazdaság ökoturisztikai központjában, Pörbölyön a madarak és az erdők iránt érdeklődőket.

A nemzetközi világnapon bárki részt vehet madárhálózáson és -gyűrűzésen a közeli erdőben, megismerheti a Gemenci-erdő madárvonulásban betöltött szerepét is – olvasható a társaság közleményében. Az Ökoturisztikai Központ parkjában egy séta során megtekinthetők az elhelyezett madárodúk, ahol szakvezető segítségével megismerkedhetnek a résztvevők az ott fészkelő madárfajokkal. A megjelentek mikroszkóp és nagyító segítségével részletesen is megvizsgálhatják az elhullajtott tollakat, madárköpeteket, írja a hirado.hu.

A természetfilm-készítés után érdeklődők a már több mint egy éve a Gemenc, az utolsó ártéri vadon című filmet forgató stáb egyik operatőrének, Barkúti Balázsnak az előadását hallgathatják meg. Így megismerkedhetnek a természetfilm-készítés titkaival, valamint azzal a háttérmunkával, melynek eredményeképpen tavasz óta webkamerák segítségével az interneten bárki megfigyelheti a keselyűsi fekete gólya fészkét. A legkisebbeket pedig kézműves foglalkozás várja. A programok megvalósításban részt vesznek a Gemenc Zrt., a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület, a Duna-Dráva Nemzeti Park és a Kiskunsági Nemzeti Park munkatársai.

Ajánlott tartalom

Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke

Műanyagszeméttel van tele a tengeri madarak fészke: a szakértők szerint 80 százalékukban megtalálható a hulladék.