Itt a teljes értékű elektromos autó

Jelentős összegeket fektetett a Renault az elektromos hajtásrendszer kifejlesztésébe, és láthatóan hosszú távon gondolkodnak. Prognózisuk szerint 2020-ra minden tizedik új autó a világon konnektorból tankol majd, és ebből a tortából nagy szeletet szeretnének vágni maguknak.

A Fluence Z.E. névre keresztelt zéró emissziós négyajtósba 94 lóerős villanymotort szerelnek – bár elektromos hajtás esetén a 70 kW talán helytállóbb adat. Nyomatéka 226 Nm, vagyis körülbelül hasonló dinamikával mozgathatja az autót, mint egy kisebb belső égésű motor. A legérdekesebb adat azonban a 160 kilométerre becsült hatótávolság, ami egy átlagautós számára az év 350 napjában akár elegendő is lehet. Az ehhez szükséges energiamennyiséget, egészen pontosan 22 kWh-t, egy 250 kilós lítium-ion akkumulátoregység tárolja a hátsó ülések mögött. Meglehetősen kompakt a csomagolás, hiszen egy kisebb háztartás egy heti áramszükségletéről beszélünk.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A GTKB Ganz fejleszti buszgyártási képességét

A GTKB Ganz Transelektro Közlekedési Berendezéseket Gyártó Kft. fejleszti buszgyártási képességét, egyebek közt új innovatív vezérlőrendszert hoz létre a Gazdaságfejlesztési és Innovációs Operatív Program (Ginop) Plusz forrás felhasználásával - közölte a társaság az MTI-vel.