Iszapömlés – Több mint egymilliárd érkezett már a kármentő alapba

Meghaladta az egymilliárd forintot a vörösiszap-katasztrófa okozta károk mentesítésére létrejött Magyar Kármentő Alapba befizetett adományok összege – közölte a miniszterelnök szóvivője csütörtöki tájékoztatóján, Budapesten. Szijjártó Péter emellett beszámolt a kármentő alappal kapcsolatos adókönnyítésekről is.

Az egyik a költségvetési bizottságnak az adótörvényekhez benyújtott módosító indítványa, amely azt javasolja, hogy 50 százalékos társaságiadó-kedvezményt kapjanak a cégek az alapba történt befizetés után. A módosító indítványt a kormány is támogatja – tette hozzá.
A másik a költségvetési törvényhez kapcsolódó jogszabályok egyike, amely szabályozni fogja azt a kérdést, hogy a személyi jövedelemadó (szja) úgynevezett civil 1 százalékát is fel lehet ajánlani a Magyar Kármentő Alap részére.
A harmadik pedig egy korábbi szja-törvénymódosítás, amely lehetővé teszi, hogy azok a kifizetések, amelyek az alapba beérkezett adományokból történnek, adó- és illetékmentesek lesznek – ismertette a szóvivő.
Azzal kapcsolatosan, hogy a Népszava csütörtöki számában azt írta, szakértői számítások szerint megközelítőleg négyszázalékos lakossági földgáz- és közel egyszázalékos áramáremelésre lenne szükség amiatt, hogy a kabinet különadóval sújtotta az energetikai cégeket, Szijjártó Péter azt mondta: energiaár-moratórium van, tehát az áthárítás gyakorlatilag lehetetlen.

A bankadóval kapcsolatos azon felvetésre, hogy egy múlt heti felmérés szerint összességében mintegy tíz százalékkal emelkedtek a bankoknál a számlavezetési díjak, a miniszterelnök szóvivője úgy reagált: a bankokat érintően a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete folyamatosan figyeli az áthárítási kísérleteket, és szükség szerint tesz jelentést a kormánynak az ügyben.
Szijjártó Péter emellett hangsúlyozta: a kabinet figyelemmel követi, hogy “az áthárítási kísérletek milyen stádiumban vannak”, és sikerrel járnak-e, vagy sem. Az állam a saját intézményeitől és hatóságaitól is folyamatos jelentést kér azzal kapcsolatban, hogy milyen lépéseket tesznek az áthárítás megelőzése, illetve ellehetetlenítése érdekében – fűzte hozzá.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.