Iszapömlés – Nem demonstrálnak a devecseriek

Nem demonstrálnak a devecseriek, mert úgy látják, okafogyottá vált a tüntetés, a felvetéseikre megnyugtató válaszokat kaptak a kormánytól és a belügyminisztertől – mondta Csenki Géza, a tervezett megmozdulás főszervezője hétfőn az MTI-nek egy vállalkozók számára tartott fórumon Devecserben.

Csenki Géza utalt Pintér Sándor belügyminiszter múlt pénteki nyilatkozatára, amely szerint a lakosság teljes anyagi veszteségét megtérítik a jövő év júliusának végéig a vörösiszapömlés által sújtott térségben. Hozzátette: ígéretet kaptak arra is, hogy a kártérítésként kapott új vagy használt ingatlanokra nem jegyzik be az eredetileg tervezett 10 éves elidegenítési tilalmat, és az egészségügyi szűrőközpont felállítása is megnyugtatóan hatott a lakosságra.
“Ezért teljesen okafogyottá vált a tüntetés”- fogalmazott a főszervező.
Csenki Géza azt mondta: bízik abban, hogy a miniszterelnök még egyszer személyesen ellátogat a katasztrófa sújtotta településekre. Hangsúlyozta, hogy az újjáépítési kormányzati koordinációs központ parancsnokával és a jogi munkacsoporttal naponta egyeztetnek, a károsultak közül naponta ötvenen is megkeresik őt kérdéseikkel, mert az “egyszerű embereknek nincs fogalmuk a jogi esélyeikről”. Jelentős eredménynek nevezte azt is, hogy akik használt lakást választottak, azok a katasztrófavédelem szakembereinek közvetítésével másfél hét alatt beköltözhetnek az ingatlanba.

“A demonstrációt nem én akartam, én csak a kezdeményezés élére álltam” – fogalmazott Csenki Géza, hozzátéve, hogy 400 autóval 1500 ember vonult volna utcára, hogy teljes kártérítést követeljen a kormánytól. Elmondta, neki két ingatlanja és két vállalkozása ment tönkre az iszapkatasztrófa miatt, őt mintegy 70 millió forintos anyagi kár érte.
A devecseriek az eredeti tervek szerint a múlt pénteken reggel foglalták volna el a 8-as főút Budapest felé vezető szakaszát. A múlt szerdán azonban egy lakossági fórumon úgy döntöttek, hogy a demonstrációt november végéig elhalasztják, ennek feltételeként akkor azt kérték: Orbán Viktor miniszterelnök személyes látogasson el a térségbe.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.