Iszapömlés – Megkapta az Európai Bizottság a kért információkat

Megkapta az Európai Bizottság azokat a pótlólagos információkat, amelyeket a magyar hatóságoktól kért az októberi vörösiszap-ömléssel kapcsolatban – értesült az MTI bizottsági forrásból csütörtök este.

Múlt héten kiadott közleményében Linda McAvan brit EP-képviselő, a Szocialisták és Demokraták
frakciójának környezetvédelmi ügyekért felelős szóvivője egy közleményben úgy nyilatkozott: az Európai Bizottság illetékesei szerint a magyar hatóságok bizonyos adatokat visszatartanak, nem osztanak meg az európai szervekkel.
A bizottság egy szóvivője akkor közölte, csak arról van tudomása, hogy a bizottság levélben kért információkat a katasztrófával kapcsolatban, és a magyar fél további időt kért annak érdekében, hogy mindenre kiterjedő választ tudjon adni. A testülettől csütörtökön azt jelezték, hogy a válasz megérkezett. A bizottságon jelenleg a magyar tájékoztatás fordítása és elemzése zajlik – tette hozzá a forrás.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.