Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Iszapömlés – Március végére pénzhez juthatnak a károsultak

Iszapömlés – Március végére pénzhez juthatnak a károsultak

Március második felére pénzhez juthatnak a vörösiszap-katasztrófa károsultjai, az ingóságokra kiterjedő kártalanítására külön eljárásrendet alakítanak ki – mondta Toldi Tamás (Fidesz-KDNP) polgármester csütörtökön lakossági fórumon, Devecserben.

Közlése szerint véget érhet a több mint két hónapja tartó kárfelmérési és kártalanítási folyamat a katasztrófa sújtotta településeken. Az ingóságokra vonatkozóan a lakosságtól több mint négyszáz kárigény érkezett – ezek összértéke meghaladja az egymilliárd forintot -, a kormány a kármentő alap helyett vállalta ezek megtérítését – tette hozzá.
A devecseri polgármester elmondta, hogy a beérkezett kárigényeket jelenleg a négytagú önkormányzati kárrendezési és újjáépítési csoport vizsgálja, a konyhakertekben keletkezett károk szakmai értékelését a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal helyi falugazdász irodája végzi.     Hozzátette, hogy az autókra bejelentett kár összegét és a kerti károk értékét a lakosság készpénzben kapja meg, de az ingóságok értékének csak egy részét térítik meg készpénzben.

Az ingóságokkal kapcsolatos károk megtérítésének fontos részét képezi a bútorok pótlása: ezeket a károsultak a Magyar Bútor és Faipari Szövetség Bem utcai bemutatótermében, illetve katalógusból választhatják ki és rendelhetik meg, a hazai gyártók 30 napos határidővel legyártják és beszerelik – mondta a polgármester. A háztartási berendezéseket segélyszervezetek segítségével pótolják, a bejelentett kárérték és a kapott gépek, berendezések, illetve a bútorok értékének a különbözetét kaphatja meg a lakosság készpénzben.
Hangsúlyozta, hogy az ingóságokban esett károkról két tanú aláírásával benyújtott nyilatkozat közokiratnak minősül, az abban foglaltakért büntetőjogi felelősség terheli a bejelentőt. Ezt annak kapcsán emelte ki, hogy tudomásukra jutott több olyan eset is, ahol irreálisan magas kárigényt jelentettek be: egy károsult például két gyerekbiciklire százharmincezer forintos kártérítést kért, illetve a már beadott kárigényét többször is módosította, és két láncfűrészét száznegyvenezer forintra értékelte. Egy másik esetben kétszobás házra három különböző kárigényt jelentettek be; egyszer a tulajdonosa, kétszer pedig más-más albérlője.

Toldi Tamás elmondta: a nyilvánvaló visszaélések elkerülése miatt, és a későbbi peres eljárás által megkövetelt egyértelműen átlátható elszámolás okán, mindent szigorúan dokumentálni kell, ami lényegesen lassította az ügyintézést. Szólt arról is, hogy a kárrendezés Devecserben közel háromszáz családot, ezer embert érint, a másik két településen – Somlóvásárhelyen és Kolontáron – ennél jóval kevesebben szenvedtek kárt a katasztrófa során.
A lakossági fórumon többen a levegő szennyezettsége miatt aggódtak, ami a márciusban induló bontási munkálatokkal csak fokozódni fog a városban. A közel százötven résztvevővel megtartott fórumon az érintettek a vállalkozások kártalanításáról is érdeklődtek, a polgármester erről későbbre ígért tájékoztatást.

Ajánlott tartalom

Akár két métert is nőhet a világ tengereinek szintje 2100-ra

Az eddigi becsléseket messze meghaladva akár két métert is nőhet a tengerszint 2100-ra egy új kutatás szerint.