Iszapömlés – Könyv készült az iszapkatasztrófáról

Eltűnt világ – Az iszap fogságában címmel könyv jelent meg a 2010. október 4-én történt iszapkatasztrófáról a Pannon Lapok Társasága kiadásában.

Tálosi Péter, a Pannon Lapok Társasága marketingvezetője az albumot bemutató sajtótájékoztatón elmondta, hogy a kötet a vörösiszap-katasztrófa áldozatainak és károsultjainak állít emléket. Hozzátette: a több mint 70 nem mindennapi felvételen keresztül a szerzők is újraélik a történeteket, az emberi sorsok életre kelnek.
A százoldalas album a helyenként megrázó képek mellett időrendi sorrendbe rendezett rövid írásokkal idézi fel az eseményeket az életmentéstől a takarításon át a gátépítésig.
Az első képkocka melletti írással kezdődik a könyv, piros betűkkel szedve a dátumozás, 2010 október 4.: “Hatalmas mennyiségű maró iszap tört magának utat az ajkai zagytározó megrepedt falán keresztül, és mindent magával sodorva hömpölygött át a legközelebbi falun. Délután egy óra volt”. Külön fejezetet szentelnek a hivatásos mentőknek, tűzoltóknak és rendőröknek, és az ajkai tűzoltóság dolgozóinak, akik védőfelszerelés nélkül, szolgálati ruhájukban mentették az embereket az elöntött házakból, miközben megégtek.

A példátlan méretű környezeti-ipari katasztrófa tíz halálos áldozatának névsorát is tartalmazza a könyv, mellette a képen a kolontári emléktábla látható, amelyre “Az emberi hanyagság és kapzsiság természeti és emberi áldozataiért” – feliratot vésették a nyúli vállalkozók.
Az eltűnt világ című részben a szerzők arra keresik a választ, hogy ki menti meg a negyven négyzetkilométert, amely az iszapömlés nyomán eltűnt Magyarország területéből, és helyét marsbéli táj foglalta el. A tüskevári erdőben, az apácatornai és kisberzsenyi védett lápréteken orchideagumók és tavaszi virágok hagymáinak ezrei készültek a téli nyugalomra, majd a tavaszi feltámadásra, a 13 pH értékű nátrium-hidroxid elöntött mindent. Vasuta Gábor írásában emlékeztet arra, hogy legeltetni, növényt termeszteni, horgászni vagy csak kifeküdni egy vasárnap délután a Torna-patak partjára és hallgatni a nádi madarak énekét többé nem lehet.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.