Iszapömlés – Két erdélyi önkormányzat is támogatja a károsultakat

Két erdélyi önkormányzat is pénzadománnyal támogatja a vörösiszap-katasztrófa károsultjait, vállalatok pedig különböző tárgyi eszközök felajánlásával segítenek. Két erdélyi önkormányzat, a Kovászna megyei tanács és a sepsiszentgyörgyi városi tanács 3-3 millió forintnak megfelelő lejt adományoz a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak – olvasható az erdélyi megyei közgyűlés közleményében. A székelyföldi önkormányzatok vezetői következő tanácsülésükön javasolják majd az összeg elkülönítését erre a célra.

“Háromszék és Veszprém megye között több mint húsz éve erős kötelék van, így szívszorítva néztük a példátlan természeti katasztrófát” – mondta Tamás Sándor, a Kovászna megyei tanács elnöke arra kérve minden székelyföldit, hogy lehetőségeihez mérten magánadományokkal is segítsen a bajba jutottakon. Antal Árpád sepsiszentgyörgyi polgármester szerint a világ legtermészetesebb dolga, hogy segítsenek, ha nemzettársak bajba kerültek. Emlékeztetett arra, hogy a sepsiszentgyörgyi árvíz idején ők maguk is megtapasztalhatták, mekkora ereje van a szolidaritásnak.
A PIREHAB Nonprofit Kft. Devecser és Kolontár településeknek 10-10 kerékpárt és 5-5 mobilgarázst (fémszerkezetű tárolót) ajánlott fel, amelynek elszállításáról és a helyszíneken történő összeszereléséről a cégvezetés gondoskodik – tájékoztatta Becker György vezérigazgató az MTI-t.

Egymillió forint értékben biztosít tárgyi eszközöket, köztük lapátokat, talicskákat, védőszemüvegeket, kesztyűket, áramfejlesztőt, láncfűrészt és magasnyomású mosót a Praktiker a kármentesítéshez. Az eszközök a devecseri katolikus plébániához kerültek, ők vállalták az adomány szervezett szétosztását és szakszerű felhasználását. A Vöröskereszt emellett 30-50 százalékos árengedménnyel szerzi be a szükséges árucikkeket a barkácslánctól, eddig összesen több mint 5 millió forint értékű kedvezményes vásárlás történt meg – közölte a jótékonyság kommunikációjával foglalkozó cég az MTI-vel.
Sándorfalva város polgármestere indítványozza, hogy Magyarország valamennyi önkormányzata nyújtson segítséget az otthonukat vesztett devecseri, kolontári, somlóvásárhelyi embereknek: minden önkormányzat vállalja el egy-egy család támogatását,  a későbbiekben figyelemmel kísérve sorsukat. A segítségnyújtás lehet anyagi vagy tárgyi támogatás, a többi között az elköltözni szándékozók számára építési telek felajánlása, az újjáépítéshez önkéntes munkaerő biztosítása, a gyermekek iskoláztatási költségeinek átvállalása vagy bármely más kedvezmény – olvasható az MTI Önkormányzati Sajtószolgálat oldalán.

Adománygyűjtő futást kezdeményez az olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmesekből álló Bajnok-csapat a Sopront érintő útvonalon. Vajda Attila (olimpiai- és világbajnok kenus), Kozmann György (olimpiai bronzérmes, világbajnok kenus), Csabai Edvin (tizenhétszeres világbajnok maratoni kenus), Hüttner Csaba (világ- és Európa-bajnok kenus), Boronkay Péter (világ és Európa-bajnok paratriatlonista), Lindenmayer János (ironman) és Ipacs Endre (vb bronzérmes kenus) a Magyar Vöröskereszttel és a Nagy Sportágválasztó szervezőivel közösen meghirdetett futáson pénzfelajánlásokat is fogadnak a károsultak javára, tárgyi adományoknál elsősorban tisztítószereket, tisztálkodási szereket, tartós élelmiszereket várnak – közölte Koós-Lukács Tímea, a Nagy Sportágválasztó – A sport napjai rendezvény főkoordinátora az MTI-vel.

Ajánlott tartalom

A vizek sótartalmának növekedése evolúciós változásra kényszeríti a planktonikus szervezeteket

A HUN-REN Ökológiai Kutatóközpont munkatársai folyamatosan vizsgálják, hogy az emberi tevékenység, illetve az emiatt zajló klímaváltozás milyen változást okoz a környezeti feltételekben, és hogyan reagálnak erre az élőlények.