Iszapömlés – Jótékonysági családi nap lesz szombaton

Jótékonysági családi napot és segélykoncertet tartanak a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak megsegítésére szombaton a Vasúttörténeti Parkban Budapesten.

A rendezvényen este többek között fellép a Balkan Fanatik, Polyák Lilla és Homonnay Zsolt, Miller Zoltán, Kovács Áron és a Le’Gents, Sipos F. Tamás, az Origo 69 Zenekar, DJ Revolution, Szabó Mariann, a Non Stop és Samu Kriszta Mazsi. A gyerekeket délelőtt 10 órától egyebek mellett a Buborék együttes, a MusicalVarázs Alapítvány Musical Stúdiója, a Szeleburdi Gyerekszínház, kézműves foglalkozások, játszóház és táncház szórakoztatja. A programokat Nádas György előadása és stand-up műsorok is színesítik.

A Kell egy jó barát Családi Nap és Segélykoncert: Mozdulj című jótékonysági eseményt a devecseri, kolontári és somlóvásárhelyi emberek megsegítésére szervezik civilek, barátok, ismerősök – mondta el Tóth Petra, a rendezvény egyik szervezője a sajtó képviselőinek rendezett tájékoztatón kedden Budapesten. A belépőjegyek árából befolyt összeget az ADRA Adventista Szeretetszolgálat segítségével juttatják el a rászorulóknak, ezenkívül a helyszínen található urnákba is behelyezhetik pénzadományaikat a segíteni szándékozók. Mint mondta, személyesen jártak a vörösiszappal elöntött helyszínen, fotókat készítettek, beszélgettek a helyszínen dolgozókkal, károsultakkal. Az ott szerzett élmények miatt döntöttek úgy, hogy valahogy nekik is segíteniük kell a kárt szenvedetteken.
Az érdeklődők a jótékonysági rendezvényen megtekinthetik majd azokat a képeket is, amelyek Baka Szabolcs és Stiller Ákos készítettek a katasztrófa sújtotta településeken.

A Német-Fa Kft. azt vállalta, hogy 30 szükséges melléképületet épít fel igény szerint saját munkaerővel és teljes anyagbiztosítással – emelte ki Szále Nóra szervező a cég felajánlását.Elmondta azt is, hogy felnőtteknek a belépőjegy 2 ezer forintba, gyerekeknek 1200 forintba, családoknak 5500 forintba kerül, a MÁV Nosztalgia pedig 2 óránként ingyenes vonatot indít a Nyugati pályaudvarról. A rendezvény fővédnöke Göncz Árpád és Göncz Árpádné.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.