Kezdőlap / Vörösiszap / Iszapömlés – Hende: a honvédség élen járt a védekezésben

Iszapömlés – Hende: a honvédség élen járt a védekezésben

A honvédség élen járt a vörösiszap-katasztrófa elleni védekezésben – mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter csütörtökön a fővárosban egy ünnepségen, amelyen 200 katona vehette át a katasztrófa-elhárításért járó szolgálati jelet.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye szerint az újonnan alapított elismerés átadásán a miniszter elmondta: a honvédség 22 perccel a tragédia bekövetkezte után leadta a riasztást, és másfél órával később már mindenki talpon volt. “Ti mindenhol ott voltatok. Mindenhol ott voltatok, ahol szükség volt rátok. A legelső vonalban olyan munkát végeztetek el a rendelkezésre álló eszközökkel, amellyel megalapoztátok az egész művelet sikerét” – hangsúlyozta.
A honvédség havaria laborjának alakulatai elsőként vettek mintát az iszapból és állapították meg annak összetételét. A honvédségi helikopter modern berendezései jelezték az újabb gátszakadás veszélyeit, és teljesen új menetet adtak a védelem megszervezésének. “Ti szállítottatok, ti lapátoltatok, ti virrasztottatok” – sorolta a miniszter.
Mint elmondta, a honvédelem ügye jövőre nagyobb lehetőséget kap az országtól: hosszú idő óta először növekszik a költségvetése a tárcának és felállítják a tartalékos rendszert, amely lehetővé teszi, hogy a jövőben történő katasztrófákra még nagyobb erőkkel, még hatékonyabban reagálhassanak.

Ajánlott tartalom

Bécs: klímavédelmi területek és hőségtérkép

Az osztrák főváros tudatos intézkedésekkel igyekszik ellensúlyozni a klímaváltozás negatív hatásait.