Iszapömlés – Hamarosan nyilvános lesz az adományok központi adattára

Hamarosan a nyilvánosság számára is elérhető lesz az a központi adattár, amely a Kármentő Alapba és a karitatív szervezeteket összefogó Civil Humanitárius Központba érkező adományokat és felajánlásokat tartalmazza – közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.

Gőgös Zoltán szocialista képviselő kedden azt közölte: az MSZP felszólítja a kormányt, hogy haladéktalanul adjon részletes tájékoztatást az 1,2 milliárd forintnyi adomány sorsáról, aktuális helyzetéről, a kifizetések módjáról, s kezdje meg a károsultaknak járó azonnali kifizetéseket.
Szijjártó Péter, a miniszterelnök szóvivője erre úgy reagált, hogy Gőgös Zoltán nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy nem lehet ismerni a kármentés módozatait, elveit, végrehajtását; miközben a magyar emberek, a vállalkozások és a kormányzat széles körű összefogásával megfeszített erővel zajlik a kármentés, az MSZP csak vádaskodni képes.
Lasztovicza Jenő fideszes országgyűlési képviselő, a Veszprém megyei közgyűlés és a védelmi bizottság, valamint az alapba befolyó adományok felhasználásáról döntő Kármentő Bizottság elnöke az MTI-nek szerdán azt mondta: az igaz, hogy a bizottság eddig ténylegesen 33,4 millió forint támogatásról döntött, amelyet Devecser és Kolontár önkormányzata kapott, de az eddig befolyt több mint egymilliárd forint jelenleg is a kormány által megjelölt bankszámlaszámon van.

Az OKF közleményben olvasható az is, hogy mérések szerint a szállópor mind a három településen, Kolontáron, Devecserben és Somlóvásárhelyen is az egészségügyi határérték alatt van, ezért “a pormaszk viselése csak a port kavaró munkagépek közvetlen környezetében ajánlott és indokolt”. Az ivóvíz továbbra is biztonságosan fogyasztható.
Az ÁNTSZ jelentése alapján a katasztrófa sújtotta területen az egészségügyi ellátás folyamatosan biztosított; gyógyszer- és kötszerhiány nincs – írták. Jelenleg kilenc embert ápolnak fekvőbeteg-osztályon.
A károk enyhítésével kapcsolatos kormányzati döntéseknek megfelelően ezen a héten is zajlanak a helyreállítást és újjáépítést előkészítő jogi egyeztetések a vörösiszap sújtotta településeken – áll a közleményben.

Az OKF által létrehozott Újjáépítési Kormányzati Koordinációs Központ valamennyi érintett családdal konzultál annak érdekében, hogy a károsultak számára legkedvezőbb megoldás megszülethessen – írták. A megbeszélések előre egyeztetett időpontokban folynak, de jogászaik az őket bejelentkezés nélkül felkeresőket is fogadják – tették hozzá.
Keddig húsz devecseri és egy kolontári ingatlan lakóinak ügyét tárgyalták. Egy esetben az építés, öt esetben a vásárlás mellett döntöttek, kilencen pedig egyedi elbírálást kértek, és további egyeztetésekre van szükség azokban az esetekben, amelyekben a károsultak nem értenek egyet az igazságügyi ingatlanszakértők döntésével.

A Devecser környéki földeken mintegy négy-öt hektárnyi területen végeztek a talajjavító anyag kiszórásával. Kedden a Kolontárról elbontott lakóingatlanok 700 köbméternyi törmelékét szállították el a X-es kazetta előtti depóba. Ezt a munkálatok során összedolgozzák a tározó előtti iszapos földdel, amely így megerősíti és megtámasztja a tározó falát – olvasható a közleményben.

Ajánlott tartalom

Karcsúsít a JYSK: évi több tonna alumíniumot és több mint 40 konténert spórolnak meg

Változás jön a JYSK bizonyos termékeinél: a dán vállalatnál a paplanokat ezentúl máshogyan csomagolják, ezzel annyit helyet spórolnak meg, hogy évente több mint 40 konténerrel kevesebbet használnak majd. A kerti székekről pedig eltűnik egy alumínium díszítő elem, amivel évente 22 tonnával csökken a felhasznált alumínium mennyisége.