Iszapömlés – A szlovák parlament foglalkozik a katasztrófával

A szlovák kormánynak 30 napon belül tájékoztatnia kell az ország törvényhozását, hogy milyen következményei lehetnek a magyarországi környezetvédelmi katasztrófának Szlovákia számára.
Erről a szlovák parlament döntött kedden Rafael Rafajnak, az ellenzéki Szlovák Nemzeti Párt (SNS) frakcióvezetőjének a javaslatára. A 150 tagú testületben a kezdeményezést 98-an támogatták.

A parlament ugyanakkor felszólította a kormányt, hogy adjon tájékoztatást azokról a lépésekről is, amelyeket a katasztrófa esetleges szlovákiai következményeinek a megakadályozása érdekében tett.
A SNS ezt megelőzően nyilatkozatban fejezte ki sajnálatát a környezetvédelmi katasztrófa miatt, amely szerinte “Magyarország területének egy részét és a mi területünket (Szlovákia) is érintette”.
“Nagyon nyugtalanító, hogy határainkhoz közel, az Európai Unió monitoringja nélkül ilyen ökológia katasztrófa történhetett, amely tovább súlyosbodik, veszélyeztetve Magyarország és Szlovákia lakosainak életét és egészségét” – olvasható a Ján Slota pártelnök által jegyzett nyilatkozatban.
Slota szerint az SNS azért kényszerült a nyilatkozat kiadására, mert eddig a szlovák kormány egyetlen meghatározó képviselője sem foglalt egyértelműen állást a magyarországi katasztrófa ügyében, s nem tájékoztatta a szlovák állampolgárokat az őket fenyegető veszélyről. A pártelnök úgy véli: a szlovák kormány elhallgatja a fontos információkat, míg a Híd párt visszaél a helyzettel, s úgymond hamis szolidaritást ápol a magyar lakossággal.
Az SNS felszólította a szlovák kormányt: azonnal kérjen átfogó és megalapozott információkat magyar partnerétől, s arról, hogyan kívánja megbüntetni a vétkeseket. A nacionalista párt úgyszintén követeli, hogy a kormány biztosítsa a szennyeződés objektív mérését Szlovákia területén.

Ajánlott tartalom

A “mesterséges fotoszintézis” vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket

A "mesterséges fotoszintézis" vegyipari hasznosításáról publikáltak cikket a Nature lapcsalád Nature Catalysis című rangos tudományos folyóiratában a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) kutatói, Janáky Csaba és munkatársai - közölte honlapján a felsőoktatási intézmény.