Kezdőlap / Rovatok / Zöldinfó / Környezetvédelem / Iszapömlés – A sérült kazettán további változás nem tapasztalható

Iszapömlés – A sérült kazettán további változás nem tapasztalható

Nem tapasztalható újabb változás a sérült kazettán – közölte a tározónál végzett legfrissebb ellenőrzések eredményeit Dobson Tibor kármentesítési szóvivő szerda hajnalban az MTI-vel. A szóvivő hangsúlyozta: 24 órában figyelik a sérült kazettát, amelyben – hívta fel ismételten a figyelmet – massza van, így az csak pár száz méterre juthatna el, ha kidőlne a gát. Hangsúlyozta azt is, hogy a mellette levő, 9-es kazettából is jórészt sikerült kiszivattyúzni a vizet.

A munkálatokról szólva azt mondta: a védő töltéseket a földmunkák után most dolomittal, zúzott kővel, murvával erősítik meg. A belterületen pedig az iszap eltávolítását végzik, gipsszel mentesítenek, illetve locsolnak.
Dobson Tibor tájékoztatása szerint megkezdődött a kárfelmérés is, Kolontáron a korábbi adatokkal ellentétben nem 8, hanem 9 ingatlant kell lebontani. Ezeket már kedden megkezdték volna, de a tulajdonosok kérték, hogy amennyiben lehetőség van rá, szeretnék magukhoz venni még használható személyes tárgyaikat. A katonák és a tűzoltók segítenek ebben az embereknek, de az érintett házakban található holmik többsége nem használható – mondta.
A bontási munkálatokkal összefüggésben a szóvivő arra is kitért, hogy az porral jár. Hozzátette: a munkaterületeken még mindig az egészségügyi határértéket meghaladó a levegő portelítettsége.
Dobson Tibor szerint Devecseren még tart a kárfelmérés, de várhatóan ott is több mint tíz házat kell lebontani. Mint mondta, itt olyan épület is van, amely vályogból készült és összedőlt.
A kitelepítettekről szólva elmondta: az ezer ember közül 99-en laknak közösségi szálláson. Ellátásuk – ahogyan a helyszínen dolgozó 1100-1200 mentésben résztvevőnek – biztosított.

Ajánlott tartalom

Veszélyeztetett állatok védelmére vásárol meg egy birtokot Új-Dél-Wales

Új-Dél-Wales bejelentette, hogy történelme legnagyobb magántelek-vásárlásával hoz létre nemzeti parkot veszélyeztetett állatai védelmére - írta a BBC hírportálja.