Iszapömlés – A CIB Bank nem mond fel hitelszerződést a vörösiszap károsultjainál

A CIB Bank nem mond fel hitelszerződést sem a fedezetként bevont ingatlan megsemmisülése, sem károsodása okán a vörösiszap sújtotta térségben hitelekkel rendelkező, károsult ügyfeleinek – közölte a pénzintézet kedden az MTI-vel.

A bank eltekint a hitelügyletből fakadó teljes tartozás visszafizetésétől mindazon károsult esetében, akinek a katasztrófa miatt semmisült meg az ingatlanja, vagy a kármentesítés során bontották le a házát, illetve azok esetében, akiknek a biztosító a katasztrófa miatt gazdasági totálkárosnak minősítette a személygépkocsiját.
Két éves fizetési moratóriumot biztosít a CIB minden más, a vörösiszap sújtotta három érintett településen, Devecserben, Kolontáron és Somlóvásárhelyen élő magánszemélyek, vagy ott működő kisvállalkozások által, a katasztrófa bekövetkezése előtt igénybe vett finanszírozásra vonatkozóan. Ezt a könnyítést nem kizárólag az ingatlanfedezetes, azaz a jelzáloghitelekre, de bármely típusú, ingatlanfedezet nélküli finanszírozási konstrukcióra is alkalmazza, például személyi kölcsönre, hitelkártyákra, bevásárló kártyákra, sőt kiterjeszti a személygépkocsi vásárláshoz kapcsolódó lízing-, illetve hitelügyletekre is.
A pénzintézet az érintett ügyfelekkel – a még folyamatban lévő kárfelmérés végeredményének függvényében – egyedi tárgyalások során közösen, velük együttműködve kívánja megtalálni a legmegfelelőbb megoldást, a térségben működő ajkai bankfiókban várja az érintettek jelentkezését.

Ajánlott tartalom

Április 22. és 26. között rendezik meg a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet

Idén április 22. és 26. között rendezik a Kárpát-medencei Fenntarthatósági Témahetet, amelynek célja a fenntarthatóság üzenetének elterjesztése iskolai keretek között - közölte az Alapértékek Nonprofit Kft. csütörtökön az MTI-vel.