Ismét napelemek a Fehér Házon

Több évtized után ismét napelemeket helyeznek el a washingtoni Fehér Ház tetején, megerősítve Barack Obama elnöknek a megújuló energia melletti elkötelezettségét.

Az első napelemeket 1979-ben Jimmy Carter szereltette fel az amerikai elnöki hivatal tetejére és 1986-ban Ronald Reagan távolíttatta el őket onnan. A mostani átalakítást a Fehér Ház általános energiafelhasználási hatékonyságának javításával indokolták. A tervezett munkálatokat 2010 októberében Steven Chu akkori energiaügyi miniszter és Nancy Shuttley, az elnöki hivatal környezetminőségi tanácsának elnöke jelentette be. A közbeszerzési versenykiírás keretében 20-50 napelempanelt kívántak beszerezni.

A Fehér Ház a The Washington Post mostani érdeklődésére nem közölte sem a gyártó nevét, sem a projekt költségét. Mindössze annyit hozott a lap tudomására, hogy a panelek amerikai gyártmányúak, és azok ára várhatóan nyolc év alatt megtérül. Az átalakítás magában foglalja az épületgépészeti elemek korszerűsítését és a szabályozható fordulatszámú ventilátorok felszerelését is.

A fehér házi napelemek története a Carter által felszereltetett 32 vízmelegítő panel 1986-ban történt eltávolításával nem szakadt meg, 2003-ban ugyanis George W. Bush elnök napkollektoros berendezést helyeztetett el az egyik karbantartó épület tetején, amely az elnöki hivatal úszómedencéjét fűti.

Carter 1979-ben még csak találgatta, hogy a fehér házi napelemes berendezés vajon csak egy érdekes kísérlet, végeredményben egy múzeumi kiállítási tárgy lesz-e, avagy “csak egy kis része az amerikaiak egyik legnagyobb és legizgalmasabb kalandjának”.

A Reagan elnök által leszereltetett panelek döntő többsége a Maine állambeli Unity College-ben kötött ki, de jutott belőlük Carter atlantai elnöki könyvtárába és a Smithsonian Intézet Amerikai Történeti Múzeumába is. Az első fehér házi napelemekről svájci alkotók dokumentumfilmet is készítettek.

Carter elnöksége óta a napelemek ára 97 százalékkal csökkent, a napenergia-ipar 120 ezer embernek ad munkát, és annyi áramot generál, amely több mint 1,3 millió amerikai háztartás ellátásához elegendő.

A lap emlékeztet, hogy az Obama-kormány számos intézkedést hozott az energiafelhasználás hatékonyságának és a megújuló energia felhasználásának növelésére. Egyebek között megduplázódott a szövetségi szervek által használt hibrid személygépkocsik és teherautók száma, 7 százalékkal nőtt a megújuló energiák kormányzati hasznosítása és 15 százalékkal csökkent az üvegházhatást okozó gázok kibocsátása.

Ajánlott tartalom

Németh Szilárd: Európában a magyar családok kapták legolcsóbban az áramot és földgázt

A rezsicsökkentésnek köszönhetően 2024 márciusában Európában a magyar családok kapták legolcsóbban a háztartási villamos energiát és földgázt - tette közzé a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos szerdán közösségi oldalán.