Ismét jaguárkölyök született a Szegedi Vadasparkban

Ismét jaguárkölyök (Panthera onca) született a Szegedi Vadasparkban, a fekete csöppséget anyja társaságában már az állatkert látogatói is megfigyelhetik.

Veprik Róbert igazgató az MTI-nek elmondta, hogy nagyon aggódtak a március 19-én világra született kölyök miatt, hiszen a fiatal nőstény, Kiara a tavaly világra hozott kicsinyét nem nevelte, ezért azt az állatkert munkatársainak kellett gondjaikba venniük azóta a Győri Állatkertbe került hímet. Idén azonban Kiara gondos anyának bizonyult, óvta és nevelte az ismét apja színét öröklő fekete kölykét. Miután a nagymacskák a szülést követően nagyon érzékenyek a zavarásra, a lehető legnagyobb nyugalmat biztosították a számára, megszokott gondozói is igyekeztek a legkevesebb időt tölteni a házban az első napokban. Rövidesen kiderült, hogy nincs ok az aggodalomra: a kicsi nőstény gyorsan és szépen fejlődött. Az apaállatot azonban egyelőre elkülönítik, hiszen a természetben magányosan élő jaguárok esetében a hímek veszélyesek lehetnek a fiatalokra.

 

A Szegedi Vadaspark jaguárkifutója 2007-ben épült. Az akkor egyéves nőstény a hallei állatkertből, a nyolc hónapos hím pedig Nyíregyházáról érkezett Szegedre. A jaguár az amerikai kontinens legnagyobb macskaféléje, az Egyesült Államok déli területétől egészen Argentína és Brazília északi részéig őshonos. Elsősorban a folyók, tavak környékén, mocsarakban és esőerdőkben fordul elő, de megfigyeltek jaguárokat a hegyvidékeken, 3800 méteres magasságban is. A tigrishez hasonlóan kedveli a vizet, kiválóan úszik, de ha veszélyt érez vagy vadászik, ügyesen mászik fára is. Testhossza 150-180 centiméter, farka 70-90 centis, átlagos tömege 100 kilogramm körüli. A nőstények általában 20 százalékkal kisebbek, mint a hímek. Két színváltozata létezik: az egyik típus sárgás-vörösesbarna bundáját sötét foltok tarkítják, a másik variáns fekete, közelről azonban ezen is megfigyelhető a mintázat. Szegeden egy foltos nőstényt és egy fekete hímet nevelnek.

 
A jaguár nősténye száznapos terhességet követően hozza világra 700-900 grammos kicsinyét. A fejletlen újszülött teljesen anyjára van utalva, szeme is csak néhány naposan nyílik ki. A nőstény kölykét 5-6 hónapos koráig szoptatja, ekkor kezdenek el közösen vadászni. A fiatal egyedek kétéves korukig anyukkal maradnak. A hímek három-négy évesen, a nőstények egy esztendővel korábban érik el az ivarérettséget. Főként hajnalban és szürkületkor aktívak, a szaporodási időszakon kívül magányosan élnek. A jaguár vadászterülete 25-50 négyzetkilométer, zsákmányállatai között előfordulnak a szarvasfélék, a tapírok, pekarik, kajmánok, de nem veti meg a békákat, halakat, teknősöket sem.

Ajánlott tartalom

Közel 60 ezren válaszoltak a zöld konzultációra

Nagy siker a zöld konzultáció: eddig mintegy 60 ezren válaszoltak a Közös ügyünk a zöldenergia elnevezésű online párbeszéd kérdéseire - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke Siófokon szombaton.