Iskolákat zárnak be a szmog miatt Kínában

Több kelet-kínai nagyvárosban felfüggesztették a tanítást, vagy legalábbis beszüntették a szabadtéri foglalkozásokat, mert a légszennyezettség olyan mértéket öltött, ami már veszélyes lenne a gyerekek egészségére nézve – számol be a Reuters.

A szmog miatt Santung, Csiangszu, Csöcsiang tartományokban, Sanghaj és Tiencsin tartományi jogú városokban a négyes skálán második, narancssárga színű figyelmeztetés van érvényben a hét eleje óta. Az országban rendkívül népszerű mikroblogokon és az interneten terjedő képek sárga, szürke, tejszínű szmogfelhőről tanúskodnak, teljesen kiüresedett utcákat, a bevásárlóközpontokban is arcmaszkot viselő lakosokat mutatnak – írja az MTI. Nankingban szerdán a legmagasabb fokú, vörös riasztást léptettek életbe, miután a napkorong színe egy „megsózott tojássárgáéra” kezdett emlékeztetni. A városban a PM 2,5-ös szemcseméretű szálló por koncentrációja szerdán a köbméterenkénti 354-es értéket is elérte, holott már a 300 feletti értékek is rendkívül veszélyesnek számítanak.

Sanghajban az elmúlt hét során a 200-300-as értékek körül mozgott a finom porszemcsék aránya, csütörtök délelőtt 230 volt. A „köd” miatt a látótávolság az elmúlt 24 órában a város egyes részein 100 méterre csökkent, a belvárosban fojtogató a szag. A szmog miatt a hatóságok 19 légi járatot töröltek, és a vízi, földalatti, közúti közlekedésben is korlátozásokat vezettek be, számos utat, alagutat lezártak, a kompközlekedést is felfüggesztették. Az országos meteorológiai szolgálat tájékoztatása szerint a következő napokban is kevés légmozgásra, vagyis a szmog megmaradására lehet számítani. A helyzet legalább a hét végéig fennmarad – jósolják a meteorológusok, írja az index.hu.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.