Intelligensebbek a gyerekek, akiket anyjuk sokáig szoptatott

Tízéves korukban átlagosan jobb az iskolai eredményük azoknak a gyerekeknek, akiket anyjuk legalább hat hónapig szoptatott – idézte hétfőn ausztrál kutatók megállapítását a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása .

A Pediatrics című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerzői szerint a gyerekek matematikából, olvasásból, írásból, valamint az angol nyelvben szokásos betűzésből (helyesírásból) is jobbak voltak, mint a rövidebb ideig vagy nem szoptatott társaik. A fiúknál erőteljesebb hatást találtak, mint a lányoknál.
A kötődés, amely az anya és a csecsemő között a szoptatás kapcsán kialakul, támogathatja a gyerekek fejlődését. A fiúk érzékenyebben reagálnak arra az anyai figyelemre, amelyet a szoptatás révén kapnak, ezért lehet náluk nagyobb a hatása is – vélik a University of Western Australia kutatói. Azt is elképzelhetőnek tartják, hogy az anyatejben lévő egyes anyagok is hozzájárulnak a csecsemő agyának fejlődéséhez.
A követéses vizsgálatba mintegy ezer gyereket vontak be még akkor, amikor anyjuk 18 hetes terhes volt a magzattal, majd a követés a gyerekek 10 éves koráig tartott.
Wendy Oddy, a perthi kutatócsoport vezetője úgy véli, megállapításuk újabb bizonyítéka a legalább hat hónapig tartó szoptatás előnyös hatásainak a gyerekek fejlődésére.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.