Ingyen felújítják a társasházakat: itthon is működik

A társasházak épületenergetikai felújítása többnyire jókora terhet ró a lakóközösségekre. Éppen ezért – néhány üdítő kivételtől eltekintve – nem is nagyon újulnak meg a hazai többlakásos lakóépületek.

Pedig elképesztő potenciál rejlik a korszerűsítésben. Felmérések szerint ugyanis akár a harmadára is csökkenhetnének a lakásfenntartási költségeink egy sikeres beruházást követően. Az általános elszegényedés ugyanakkor nem kedvez a felújítást célzó programoknak. Ugyanakkor létezik egy konstrukció, mely megkíméli a háztartásokat a felmerülő költségektől. A projekt lényege, hogy az elért energiamegtakarításból fedezzük a beruházási és az üzembentartási költségeket. A klasszikus ESCO (Energy Service Company) projektek lényege, hogy a fejlesztő cég vállalja az épületenergetikai fejlesztések előkészítését, finanszírozását, a létrejött beruházás egyes eredményeit (pl. hőközpont) adott ideig birtokolja, és maga is szolgáltatja a hőt és energiát. Az ESCO cég az elért energiamegtakarításból fedezi a beruházási és az üzembentartási költségeket (vagy azok egy részét) a szerződés lejártáig, ezáltal a megrendelőnek nem, vagy sokkal kisebb önerőbe kerül a felújítás.

Bár mindenképp különlegesnek mondható, azonban egyáltalán nem ördögtől való a konstrukció. Mi sem mutatja ezt jobban, mint a számos felmérés, melyek szerint a panel és tégla társasházak esetében akár 60 százalékos energiamegtakarítás is elérhető (mélyfelújítás) lenne az épülethéj felújításával, valamint a fűtési rendszer korszerűsítésével (1 csövesről 2 csöves rendszerre történő átállás és termosztatikus szelepek felszerelése). Tégla társasházak esetében a fűtés korszerűsítés kondenzációs kazánt jelent, míg a távfűtéses panel épületeknél (legalábbis, akik nem akarnak leválni a távfűtésről – a szerk.) a fűtés szabályozhatóvá tétele jöhet szóba. Hunyady Attila, az InHouse Társasházkezelő Zrt. vezérigazgatójának álláspontja szerint bár az ESCO konstrukció egyelőre ritka a piacon, azonban mindenképp ez lehet a jövő útja a több lakásos lakóépületek energetikai korszerűsítését illetően. Mint mondja, a finanszírozás ezen formája ugyanis abszolút win-win szituáció, tehát mind a lakóközösség, mind a beruházást végző cég jól jár. “Mi eddig egy társasháznak végeztük el így a kazánkorszerűsítését. A tapasztalatok pozitívak, a beruházást 6-8 éves megtérülési rátával tudtuk elindítani” – mondta el a vezérigazgató, aki szerint kifejezetten fontos, hogy csak megbízható, a piacon régóta tevékenykedő céggel álljunk össze, hiszen egy egy-egy beruházás a legkisebb társasházaknál is belekerülhet akár 20-30 millió forintba is.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

A zöldenergia a jövő a gazdaságban, az iparban és a közlekedésben is

A zöldenergia a magyar gazdaság jövője a háztartásokban, a közlekedésben és az iparban egyaránt - mondta a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. igazgatósági elnöke vasárnap a társaság Facebook-oldalára feltöltött videóban.