Kezdőlap / Technológiák / Épületek / Ingyen áramot szeretne? Hamarosan megkaphatja
Tudj meg többet: Napenergia

Ingyen áramot szeretne? Hamarosan megkaphatja

A zöldenergiával termelt áram mennyisége és költsége is versenyképes lesz a gázzal, így a háztartások, amelyek az iparhoz és a mezőgazdasághoz képes kicsi energiát fogyasztanak fillérekért juthatnak majd elektromos áramhoz.

A vállalatok vásárlásai felgyorsítják a változást. Ahogy a világon bővül az időjárástól függő alternatív energia felhasználása, úgy nő a jelentősége a megtermelt elektromos áram tárolásának technológiája iránt. A GTM Research tanácsadó cég szerint az USA energiatárolási piaca csak 2018-ban megduplázódik. A Bloomberg New Energy Finance várakozása szerint ennek a piaci szegmensnek a nagysága hatszor fog kétszeresére nőni 2030-ig – írta a napi.hu.

A kritikus dátum

Úgy tűnik, ez a dátum egyfajta varázslatos erővel bír, ugyanis van olyan szakértő, aki 2030-ra megdöbbentő jóslatot fogalmaz meg. Sam Arie, a UBS elemzője a Financial Timeson megjelent cikkében emlékeztet arra hogy 2010-ben három pennybe került egy vízforralónyi víz felforralása alternatív energiával. Ez 2020-ra fél pennyre csökken, 2030-ra pedig ez a pici alternatív energia gyakorlatilag ingyen lesz és nyilván a háztartási áramszámla is icipicire zsugorodik.

Az olcsó, környezetbarát áram megjelenése a fogyasztókat és az elektromos energiát előállító közüzemeket is cselekvésre kényszeríti. Az előbbiek máris a tettek mezejére lépnek. A Bloomberg New Energy Finance megrendelésére készült felmérés szerint csak idén annyi megújuló forrásból származó áram beszerzésére kötelezték el magukat, amely 7,2 gigawatt kapacitás telepítését alapozza meg (a paksi atomerőmű két gigawattos).

Az a 140 vállalat, amely aláírta a Climate Group RE100 kezdeményezését évi 146 terawattóra megújuló forrásból származó elektromos energia vásárlását vállalta. Ez megegyezik Lengyelország éves fogyasztásával. Ahogy a zöldenergia technológiai költségei esnek, úgy fognak nőni a RE110 vásárlásai. Visszatérve a 2030-as dátumra: terveik szerint addigra évi 197 terawattórával növelik éves fogyasztásukat.

Óriások

Az UBS elemzője a másik oldalt nézte meg. A legfontosabb változás az lesz, hogy a zöldenergia előállítása állami támogatások nélkül is gazdaságos lesz, következésképpen nem a kormányok kénye-kedvétől – az árkiegészítéseken túl az árszabályozástól – függ majd az ágazat üzleti matekje, hanem a piaci versenytől. Mivel az alternatív energia egyre olcsóbb lesz, a termelők versenye fokozódik, ezért gyakoribbá válnak a cégfelvásárlások és -egyesülések. A pici profit, amit egységnyi energia elérésén el lehet érni, csak nagyon nagy vállalatok esetén képes összeállni számottevő nyereséggé.

A közüzemek hagyományosan regionális vállalatok, általában erős hazai jelenléttel, ahol tevékenységük erősen összefonódik kormányaik és a helyhatóságok piacszabályozó intézkedéseivel. A zöldenergia korszakában azonban, a méretgazdaságosság említett szempontja miatt inkább nemzetek feletti játékosok jönnek majd létre, amelyek a jelenlegi olajmultikho hasonlítanak. Ezek áramtermelési portfóliói a jelenlegi tíz-hússzorosa is lehet majd.

Ma még nem látjuk mely cégek lehetnek ennek a nagy átalakulásnak a nyertesei és vannak még nyitott kérdések. Ilyen például a említett áramtároló rendszerek integrálása a zöldenergia-termelés technológiájába. Az azonban biztos, hogy a cégek menedzsmentjének már ma el kell kezdeniük hosszabb távú stratégiájuk kidolgozását. Nincs idő pihenésre.

Ajánlott tartalom

Nógrádi szakképző iskolákra telepítettek napelemeket

Napelemerőművet telepítettek a Salgótarjáni Szakképzési Centrum (SSzC) négy középiskolájának épületére, a fejlesztés jelentős részben biztosítja az iskolák áramszükségletét - közölte az MTI-vel a képzési központ főigazgatója.