Ingyen áram néhány év után: háztartási napelem az IKEA-tól

Egy olcsó autó áráért kapható háztartási napelemek árusítását kezdi meg az IKEA bútoráruházlánc kezdetben Nagy-Britanniában, majd később más országokban is. Nem zseblámpatöltő játékszerről van szó, hanem törpe erőműről.

A svéd IKEA megtette az első lépést azon az úton, amelyen az alternatív energia bizonyos eszközeit bárki számára elérhető, kiskereskedelmi forgalomban kapható árucikké teszi – jelentette az AP. A nagy-britanniai Southamptonban lévő IKEA-áruházban elkezdték értékesíteni a kínai Hanergy cég napelemrendszerét – a szigetország többi részén a következő hónapokban indul a termék forgalmazása, írja a napi.hu.

A napelem nem ceruzaelem méretű akkumulátorok feltöltésére szolgál. Kapacitása 3,36 kilowatt, ára 5700 font (9200) dollár, ami megfelel egy igen olcsó kisautó árának a szigetországban. Ez az összeg egy átlagos brit háztartás esetén hét év alatt térülhet meg, ha a napelemrendszer segítségével többé-kevébé leválik a közüzemi áramszolgáltatásról. Ezt követően a felhasználó lényegében ingyen juthat elektromos energiához. Feltétele mindennek, hogy legalább részben önálló legyen a napelemvásárló otthona.

Lépésről lépésre

Az értékesítés része – benne van az árban -, hogy tanácsadással segítenek az új elektromos rendszer megtervezésében, kiépítésében, karbantartásában és az energiatermelés figyelemmel kísérésében. Az elmúlt években olyan nagyot zuhant a napelemek értéke, hogy ma már kifejezetten kedvező áron hozzáférhetők – jelentette ki Steve Howard, az IKEA illetékes vezetője. Itt az ideje, hogy eljuttassuk ezt a terméket az átlagfelhasználókhoz – tette hozzá.

A svéd áruházlánc azt tervezi, hogy lépéről lépésre vezeti be a napelemeket a kontinens piacaira. Nagy-Britanniát az alternatív energia felhasználását segítő támogatások, illetve közepes áramköltségei miatt választották európai hídfőállásul. A brit szabályok lehetővé teszik, hogy az állam megelőlegezze a napelem-telepítések költségét, amit a felhasználó részletekben törleszthet. Emellett ahol a technológia megengedi, ott azokon a napokon, amikor feleslegük van, a privát berendezések áramtermelését betáplálhatják a hálózatba.

Ajánlott tartalom

Kísérleti üzemanyagár-statisztikát indít a KSH

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) a régiós üzemanyagárak monitorozása és összehasonlíthatósága érdekében 2024. április 19-én pénteken közzéteszi új kísérleti statisztikáját. Az üzemanyagár-kísérleti statisztika alapját az Eurostat Weekly Oil Bulletin jelenti, amelynek adataiból a KSH régiós átlagárat számol a 95-ös benzin és dízelüzemanyagokra vonatkozóan - jelentette be szerdán a KSH.

Nincs hozzászólás

  1. Magyar cégtől, munkadíjjal, pontosan ennyiért vásároltam napelemes rendszert, telepítéssel, szaktanácsadással, előzetes konzultációkkal. Támogatás nélkül 🙁

    Gondolom az Ikea csináld magad rendszerében nincs benne a munkadíj. A tetőre valakinek fel kell mennie, és egy hétköznapi vásárlótól ez nem várható el.