India megdöntené a faültetés világrekordját

Augusztus 12-én, szerdán az indiai Dungarpur harcba szállt a legtöbb, mechanikus eszközök segítsége nélkül elültetett fa Guiness rekordjáért.

A korábbi rekordot pakisztáni önkéntesek tartották, akik tavaly júliusban 541 176 facsemetét ültetek l 24 óra alatt mechanikus berendezések nélkül az Indus mocsárvidékén. A Dél-Indiában fekvő település ezt a rekordot próbálta megdönteni, az előzetes tervek szerint, 600 000 fa elültetésével.

Dr.Arushi Malik, a program hivatalos koordinátora felhívta a figyelmet arra, hogy nem a rekord megdöntése a cél, hanem a település élelmiszer-biztonságának és a megélhetésének újbóli biztosítása. Az erdőirtás következtében Dungarpur kopár terület lett, és állandó víz illetve élelmiszerhiánnyal küszködött. A megmozdulás legfőbb célja elérni, hogy ez ne forduljon elő többet, s természetesen hozzájárulni az éghajlatváltozás elleni küzdelemhez.

Az önkéntesek mangót, miatyánkcserjét, tikfát és jatrophát ültetnek, mely mindegyike őshonos faj, és később élelmiszert, faanyagot valamint gyógyszert biztosítanak a közösség számára.  Az ültetés után a helyi lakosok fogadják örökbe a csemetéket, az öntözés és a további gondoskodás innentől kezdve az ő feladatuk lesz, az utógondozást az Indiai Erdészeti Szolgálat ellenőrzi.

A telepítés után a facsemetéket regisztrálják az ENSZ Környezetvédelmi Program keretei között elindított Billion Tree kampányba, nagy lökést adva a 2009 decemberéig elültetni kívánt 7 milliárd facsemete eléréséhez. Természetesen a közösséget most a verseny tartja izgalomban, és az, hogy bekerüljenek a Rekordok Könyvébe. Remélhetőleg sikerül a rekord, s az örökbefogadók lelkesedése a kísérlet után is megmarad.

Ajánlott tartalom

Vasárnap kezdődik a fővárosi tavaszi nagytakarítás

Tavaszi nagytakarítást lesz április 21-én és 28-án a Nagykörúton és környezetében, továbbá a főváros számos forgalmas közterén és csomópontjában a BKM Budapesti Közművek Nonprofit Zrt. és Budapesti Közlekedési Központ (BKK) együttműködésében.