Íme, a világ tíz legszennyezettebb levegőjű városa

A világ tíz legszennyezettebb levegőjű városából hét Indiában található – derült ki az AirVisual és a Greenpeace frissen közzétett 2018-as jelenéséből.

A legszennyezettebb indiai város az Újdelhitől délnyugatra fekvő Gugugram. A toplistán az első öt között szerepel Ghaziabad, Faridabad és Bhivadi is, az első tízbe pedig Noida, Patna és Lucknov került be a szmog miatt, Újdelhi a világ legszmogosabb fővárosa az AirVisual levegőminőséget vizsgáló szervezet mérései szerint. A tízes toplistára a pakisztáni Faiszalabad és Lahore, valamint a nyugat-kínai Hszingcsiang is feljutott – számolt be róla a The Guardian online kiadása. A Közel-Keleten és Afrikában minden vizsgált város, Dél-Ázsiában a 99 százalékuk, Kelet-Ázsiában 89 százalékuk légszennyezettsége haladta meg a határértéket. Európában Szarajevó levegője a legszennyezettebb. A két szervezet a világ mintegy 3000 városának levegőjét vizsgálta meg és azt találta, hogy 64 százalékuk átlépte az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) által a PM2,5 méretű mikroszemcsékre megállapított határértéket. (Ez a mikroszemcse 2,5 mikrométernél, az emberi hajszál negyvenedrészénél is kisebb.)

A levegőszennyezettség mértékét a levegőben szálló mikroszemcsék koncentrációja alapján határozták meg. A legkisebb mikroszemcsék mélyen bejutnak a tüdőbe és súlyos egészségkárosodást okoznak. A WHO becslései alapján évente a világon hétmillió ember hal meg idő előtt a levegő rossz minősége miatt. A Chicagói Egyetem tavaly novemberben közzétett jelentése arra figyelmeztetett, hogy ha hosszú ideig tartósan fennmarad a levegő szennyezettségének szintje, az négy évvel rövidíti meg átlagosan a várható élettartamot Indiában.

Ajánlott tartalom

Stílus és funkció – Antikolt térkövek a kerttervezésben

A kertek tervezése során a növények telepítésén van a legfőbb hangsúly, de a térkövek jól átgondolt alkalmazása is számtalan lehetőséget nyújthat. Olyan lehetőségeket rejtenek, amelyekkel megújíthatjuk kerti élettereink megjelenését, és egységes stílusban, új funkciókkal bővíthetjük a környezetet.