A kozármislenyi háztartások egyharmada zöld energiát használ majd a nemrég átadott naperőműparknak köszönhetően, ami azért is fontos, mert a város szeretne csatlakozni a klímavédelmi stratégiához.

Íme a magyar község, ahol a háztartások egyharmada napenergiát használ

A kozármislenyi háztartások egyharmada zöld energiát használ majd a nemrég átadott naperőműparknak köszönhetően, ami azért is fontos, mert a város szeretne csatlakozni a klímavédelmi stratégiához.

A beruházás üzleti tőke bevonásával, magánerővel valósult meg. Az előkészítésben oroszlánrészt vállalt az önkormányzat – mondta az ünnepélyes átadón Biró Károly polgármester. A város költségvetését nem terhelte meg a beruházás, hiszen mindent, amit beinvesztáltunk a terület megszerzésébe, a tervezésbe, az átalakításba, az átminősítésbe, ezek gyakorlatilag rövid időn belül megtérültek, mikor a magánbefektetők megvásárolták az ingatlanokat. Az energia átvételére 25 éves szerződésük van az üzemeltetőknek, így garantált hogy ennyi időn keresztül 1,5 millió forint többletbevétele lesz iparűzési adóból a városnak – tette hozzá a polgármester.

A négy darab kis erőmű összesen két megawatt energiát képes termelni. Hogy ez mit jelent a lakóknak? A közel 2000 háztartásból 700 ingatlan energiáját biztosítja majd a most átadott naperőműpark. A másik pozitív hozadéka, hogy a városüzemeltetési cég üzleti bevételre lehet szert tenni abból, hogy hosszútávon együtt tud működni a beruházóval, hiszen a területet ők tartják majd karban, írta a bama.hu.

Mint az átadón megtudtuk, kezdetben a területen megjelentek a színesfémtolvajok. A helyi polgárőrségnek köszönhetően – akik rendszeresen járőröztek az építkezés környékén –, a fémvadászoknak lassan elment a kedvük az ügyeskedéstől. Jelenleg komoly tárgyalások folynak arról, hogy a polgárőrség hosszú távon jelen legyen a területen.

Mint a beruházó B&B Impex Kft. vezetője elmondta, kis tereprendezéssel nagyjából másfél év alatt épült meg az autópálya közelében a naperőműpark, három ütemben. Az előkészületi munkák vitték el a legtöbb időt, utána már jóval gyorsabban haladtak a munkálatok. Mindegyik naperőműnek van egy-egy saját trafóállomása. A napsugarak – napkeltétől napnyugtáig – folyamatosan érik az elemeket, így optimálisabb teljesítményt tudnak nyújtani. Mint megtudtuk, egy erőmű közel egy hektárnyi területen helyezkedik el. Egy-egy tábla 270-330 watt teljesítményű, és átlagosan 1570-1920 tábla szükséges egy 500 kilowattos park létrehozásához.

Ajánlott tartalom

Döntöttek: kötelezővé válik a napelemek telepítése az épületekre

Az Európai Parlament elfogadta az uniós napenergia-szabványt, amely előírja a napelemek telepítését az épületekre az EU tagállamaiban.