Kezdőlap / Vörösiszap / Így veszi át az állam a Mal irányítását

Így veszi át az állam a Mal irányítását

Bizonyos esetekben állami irányítás alá lehetne vonni bármilyen magántulajdonú céget egy, a parlamentnek hétfőn benyújtott törvényjavaslat értelmében. A lex-Mal tervezetének indoklása szerint egy ilyen megoldással hatékonyabban lehetne kezelni a katasztrófákat és azok következményeit.

A honvédelmi törvény módosításával teremtenék meg annak lehetőségét, hogy az állam indokolt esetben a felügyelete, irányítása alá vonjon magántulajdonban lévő vállalkozásokat. A miniszterelnök kezdeményezése szerint a törvényjavaslatot már ma el is fogadhatja a parlament.
A benyújtott törvényjavaslat  indoklása szerint az előterjesztés célja “az egyes gazdálkodó szervezetek tevékenységével összefüggésben felmerült katasztrófák elleni hatékony fellépéshez, illetve azok káros következményeinek enyhítéséhez az eddigieknél hatékonyabb kormányzati beavatkozás lehetőségének megteremtése”.
A törvényjavaslat szerint “gazdálkodó szervezet működése rendeletben a magyar állam felügyelete alá vonható”. Az ilyen társaságoknál az állam nevében az államháztartásért felelős miniszter – ez általában a pénzügyminiszter, a mostani kormányban viszont a miniszterelnök által a jobbkezének mondott Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter –, vagy egy kormánybiztos járhat el, ha a Hende Csaba honvédelmi miniszter által jegyzett törvénymódosítást elfogadja az országgyűlés.

A teljes cikk itt olvasható.

Ajánlott tartalom

Norvég miniszterelnök: a NATO segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben

A NATO segíthet a klímaváltozás elleni küzdelemben - jelentette ki kedden Erna Solberg norvég miniszterelnök a NATO alapításának 70. évfordulójára összehívott vezetői találkozón Londonban.