Így tölthetjük majd az üzemanyagcellás autókat

Ha minden a tervek szerint alakul, akkor a jövő autóit semmivel sem lesz nehezebb tankolni, mint a maiakat. Sőt.

A Honda már dolgozik egy ideje az üzemanyagcellával működő elektromos autón, nemrég pedig azt a töltőállomást is sikerült kifejlesztenie, amellyel megbízhatóan fel lehet majd tölteni egy ilyen járművet. Olyan dolgot ugyan nem láttunk a standon, ami kifejezetten a CEATEC 2014-hez kapcsolódó bejelentés lett volna, de a töltőállomást, mint érdekesség, azért lefényképeztük. A Smart Hydrogen Station (SHS) makett életnagyságú volt, így aki akarta, ki is próbálhatta, mennyire egyszerű lesz az üzemanyagcellás autókat megtankolni – éppen annyira, mint most a benzineseket. Sőt, akár még könnyebb és rugalmasabb is, hiszen a szerkezet nem olyan nagy, hogy ne lehessen akár egy utazásra is magunkkal vinni. Persze áram és víz azért kel hozzá.

A kútként szolgáló egység belsejében egyébként a Honda saját fejlesztésű, nagy nyomású elektrolízises rendszere található, amely kompresszor segítsége nélkül tudja a vízből kinyerni a hidrogént, és persze nem utolsó sorban biztonságosan tudja azt az autó tartályába juttatni.

forrás: geeks.hu

Ajánlott tartalom

Rekordmagas szinten a csehországi személyautó-gyártás

Az első negyedévben éves szinten 11,5 százalékkal 394 443 darabra nőtt a személyautó-gyártás Csehországban - közölte a cseh autóipari szövetség csütörtökön Prágában. A közlemény szerint ez az eddigi legmagasabb első negyedévi termelési adat.

Nincs hozzászólás

  1. peti19870621

    Ismét marketing.. 🙂 A butulás atyja. Maga az autó termeli az üzemanyagát, s nem kell senkinek se fizetni h termelje meg azt. S a benzin is berobban ugyanúgy mint a hidrogén nem t’om mit félnek tőle.

  2. Ennyi erővel bele is lehetne az egészet az autóba.