Szombat délután elérte az országot a hidegfront, amely várhatóan több napra mérsékli a meleget. A várható erős széllökések miatt az ország északnyugati felében több térségre már elsőfokú figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat.

Győr-Moson-Sopron és Vas megyében már 1-3 órán belül erős, az óránkénti 60-70 kilométeres erősséget is meghaladó széllökésekre kell készülni. A Balatonnál és a Velencei-tónál elsőfokú viharjelzés van érvényben, vagyis a tavon magas, illetve tornyosuló hullámokra kell készülni. Emiatt a csónakok, vitorlások a parttól csak kétszáz-ötszáz méterre közlekedhetnek. Török László, az Országos Meteorológiai Szolgálat munkatársa elmondta: az ország jelentős részén még napos, meleg idő van. Több megyére – Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok és Tolna – még szombatra is a hőség miatt adtak ki elsőfokú figyelmeztetést. Emellett viszont már a várható zivatarok, illetve erős széllökések miatt több megyében – Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala, Veszprém és Somogy – van érvényben elsőfokú figyelmeztetés.
A meteorológiai szolgálat honlapján azt írta: a hidegfront átvonulásában helyenként kialakuló zivatarokat többfelé viharos széllökések kísérik. Néhol, főként északnyugaton és nyugaton olyan heves zivatarokra is számítani lehet, amelyek során 90 kilométer/órás erősséget meghaladó szélrohamra, két centiméteres átmérőjű jégdarabokra is számítani kell. Vasárnap délutánig elsősorban délen és keleten fordulhat elő helyenként zivatar, északkeleten egy-egy heves zivatar sem kizárt. Ennek megfelelően vasárnapra Borsod-Abaúj-Zemplén, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar és Békés megyére adott ki elsőfokú figyelmeztetést az Országos Meteorológiai Szolgálat. A folytatásban néhány napig 30 fok alatti maximumok lesznek a jellemzőek, de a hét második felében melegedés kezdődik.









































Hozzászólok a cikkhez
Hozzászólás beküldéséhez be kell jelentkezni.