Idén télen is folytatódik a farkasvadászat Svédországban

A kritikák ellenére idén télen is folytatódhat a farkasok vadászata Svédországban.

A skandináv ország parlamentje 2009-ben – 1964 óta először – engedélyt adott a vadászat folytatására; összesen 27 egyed kilövését engedélyezték a következő télre, amit a vadászok négy nap alatt el is végeztek.
A parlament akkori döntése értelmében az ország teljes farkasállományát 210 egyedben kell maximálni, amelyek 20 falkában élhetnek az ország területén. Ezzel összhangban évente 20 kölyök születhet a következő öt év folyamán, a túlszaporodott régiókban pedig vadászati kvóták kiadásával fogják vissza az egyedszámot.
A svéd hatóságok a napokban közölték, hogy 2011. január 15. és február 15. között újabb farkasvadászati szezont hirdetnek, ezúttal összesen 20 állat kilövését engedélyezve a kijelölt vadászoknak.
Környezetvédők elsietettnek, kegyetlennek és koordinálatlannak nevezték a 2010 eleji vadászatot, amelynek során mintegy 12 ezren kaptak engedélyt az összesen 27 állat kilövésére.

A Természetvédelmi Világalap (WWF) élesen bírálta a vadászat 2011-es folytatását is, mivel nézetük szerint a döntés nélkülözi a tudományos megalapozottságot, teljesen véletlenszerű, és azzal fenyeget, hogy nagyszámú genetikailag értékes állattal végeznek. Tom Arnbom, a szervezet ragadozókkal foglalkozó részlegének vezetője szerint a vadászat nem segít a svéd farkaspopulációt sújtó beltenyészeten.
Monica Eriksson, a svéd környezetvédelmi ügynökség illetékese szerint semmi véletlenszerű nincs a vadászatban; mint mondta, azokon a területeken, amelyekről ismert, hogy eltérő génállománnyal rendelkező “bevándorló” farkasok vagy utódaik lakják, nem adnak ki engedélyt.
A svéd zöldpárt is kritizálta a hatóságok bejelentését, rámutatva, hogy az Európai Bizottság még nem zárta le a farkasvadászat jogszerűségére vonatkozó vizsgálatát. Aasa Romson zöldpárti képviselő közleményben figyelmeztet: fennáll a veszély, hogy a bizottság már január végén az Európai Bíróság elé viszi az ügyet, miközben a svéd erdőkben éppen zajlik az állatok kilövése.
Monica Eriksson közlése szerint egyelőre nem lehet tudni, hogy a bizottság mikor zárja le az ügyet, “addig azonban folytatódik a vadászat”.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.