Idén összeomolhat az állami természetvédelem?

A teljes hazai természetvédelmi igazgatás összeomlását eredményezheti, ha a Vidékfejlesztési Minisztérium – nyilvánosságra került tervei szerint – több mint 40 százalékkal csökkenti a nemzeti parkok amúgy is szűkös támogatását.

A korábbi, 3 milliárd forintos költségvetési juttatás 1,7 milliárdra való csökkentése esetén 2011-től gyakorlatilag megszűnne a természet állami szintű védelme. A kormány tavaly még a természetvédelmi őrszolgálat megerősítését ígérte, idén már lehet, hogy senki sem tud gátat szabni a természetvédelmi károkozásnak, az illegális hulladéklerakásoknak vagy fakivágásoknak. A Levegő Munkacsoport, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME)), a Magyar Természetvédők Szövetsége (MTVSZ) és a WWF Magyarország döbbenettel értesült arról, hogy a kormány a nemzeti parkok költségvetésének több mint 40 százalékát zárolni tervezi és ezek mellett a környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi felügyelőségeknél is az átlagosnál jelentősebb zárolásokat helyezett kilátásba. A fenti civil szervezetek azzal a kéréssel fordulnak a vidékfejlesztési miniszterhez, hogy álljon el ettől a szándéktól és a környezet- és természetvédelem területét ne sújtsák újabb elvonásokkal, mert ez működésképtelenséghez vezet, ami beláthatatlan és visszafordíthatatlan következményekkel jár.

Az önálló környezetvédelmi tárca beolvasztása a Vidékfejlesztési Minisztériumba, a természetvédelmi helyettes államtitkárság összevonása a környezetvédelmivel és nemzeti parkok költségvetési támogatási arányának folyamatos csökkenése az elmúlt években már eddig is jelentős működési nehézségeket okozott a természetvédelemben. Ez a mostani lépés azonban pótolhatatlan veszteségeket okoz mind a jelenlegi mind a jövő nemzedékek számára. A nemzeti parkok által végzett munka értékét nem lehet forintosítani. Ha működésképtelenné válnak, a károkozások száma a többszörösére nő, annak helyreállítási költségei pedig nagyságrendekkel meghaladják a megelőzés forrásigényét. Ezekre a problémákra, illetve az intézményrendszer megerősítésének és támogatás növelésének szükségességére a civil szervezetek a kormány megalakulásakor már felhívták a figyelmet.

A környezetvédő társadalmi szervezetek már számos konkrét javaslatot tettek a kormánynak, amelyek megvalósításával úgy lehet csökkenteni az államháztartási hiányt, hogy az egyaránt javítja a környezet állapotát és a nemzetgazdaság versenyképességét, továbbá növelik a foglalkoztatottságot. Tehát az államháztartási hiánycél betartása nem lehet indok arra, hogy további forrásokat vonjanak el a környezet- és természetvédelemtől, rontva a lakosság életkörülményeit, veszélyeztetve biztonságát, jövőjét.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.