Idén nyáron is elektromos energiahiányra számítanak

Az előző évekhez hasonlóan idén nyáron is elektromos energiahiánnyal kénytelen számolni Kína, a legfejlettebb keleti és déli országrészek a leginkább érintettek.

Idén ugyan az energiafogyasztás csökkenésére számítottak a szakemberek, akár a 30-40 millió kilowattot is elérheti az elektromos energia hiánya a nyári hónapokban – hívja fel rá a figyelmet a Kínai Elektromossági Tanács (CEC) hétfőn kiadott jelentésében. A hiány az országon belül eltérő méreteket ölt, a fejlett keleti és déli partot érinti majd leginkább, itt komoly energiahiány is felléphet. A háztartások energiaszükségletének biztosítására a kelet-kínai Sanghaj városában – csakúgy, mint az előző években – a héten arra kérték a vállalatokat, a legmelegebb időszakban naponta egy-egy órára kapcsolják le légkondicionáló berendezéseiket. A helyzet kevésbé lesz drasztikus az északi és középső területeken, az északkeleti és északnyugati régiókban pedig akár energiafelesleg is felléphet.

Az energiahiányt a korlátos kínálattal szemben mind növekvő kereslet okozza, melyet az elmúlt évtizedek rendkívüli gazdasági növekedése csak súlyosbított. A gondot fokozza, hogy a széntüzelésű erőművek a nagy energiaköltségek és az alacsonyan tartott árak mellett gyakran nem hajlandók egy adott mennyiség felett termelni. A hiányt a kínai vezetés a kapacitások növelésével próbálja megoldani, idén az elektromos energia termelése akár 70 millió kilowattórával is nőhet. A megújuló energiaforrásokat illetően 2015 végéig 15-18 millió kilowattal növelik majd a szélenergiából, 3 millió kilowattal pedig a napenergiából származó termelést. A kínai nemzeti energiahivatal az év eleji rendes évi munkakonferenciáján egy új rendszer bevezetését is megígérte. Ennek keretein belül a kormányzat évente egy energiafogyasztási határt szabna, az egyes tartományok számára pedig kvótákat határozna meg. A helyi kormányzatok a felesleget egymás közt értékesíthetnék, ezzel is optimalizálva a rendszert.

Ajánlott tartalom

Az INA megújuló energiaforrásokkal kapcsolatos új stratégiai projektekre vonatkozó szerződéseket írt alá

Az INA horvát olajipari vállalat két szerződést írt alá, egyik egy zöld hidrogénüzem építésére vonatkozik a rijekai finomítóban, a másik egy biometán-előállító létesítményre Sziszekben - közölte a vállalat az MTI-vel kedden. A két új stratégiai projekt együttes értéke 98 millió euró, és várhatóan 2026-ra készül el.