Húsz új szelektív hulladékgyűjtő gépjárművet adott át Tarlós István az FKF Zrt.-nek

Húsz új szelektív hulladékgyűjtő gázüzemű gépjárművet adott át Tarlós István főpolgármester a Fővárosi Közterület-fenntartó Zrt.-nek (FKF) szerdán Budapesten.

Tarlós István az átadás alkalmából rendezett sajtótájékoztatón elmondta, hogy az integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítésének szándéka és célja a fővárosban, hogy lehetővé tegye a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtést.

Közölte, több mint négyszázezer szelektív hulladékgyűjtő edény kerül ki Budapest területére. A kék színű tetővel ellátottak a papír, a sárga fedelűek pedig a műanyag és a fém hulladékok gyűjtésére szolgálnak.

A főváros számára – a házhozmenő szelektív hulladékgyűjtésre használatosan – hatvan alternatív üzemű gépjármű készül. A hatvanból már húsz megérkezett – mondta Tarlós István.

Hozzátette, a többi negyven októberig megérkezik Budapestre.

Tarlós István közölte, a “célgépek” földgázzal és biogázzal egyaránt működni tudnak. A CNG-üzemű járművek előnyei, hogy olcsóbb az üzemanyaguk, lényegesen alacsonyabb károsanyag kibocsátással rendelkeznek mint az ilyen hagyományos gépjárművek és sokkal csendesebbek is.

-

Hozzátette: jelenleg az országban húsz darab CNG-töltőállomás van, de számuk folyamatosan növekszik.

A főpolgármester elmondta, ezeknek a járműveknek ára és a karbantartása valamivel drágább mint a hagyományos járműveké.

A közreadott sajtóanyag szerint a hatvan gépjármű 2,87 milliárd forintba kerül.

A szinte teljes egészében uniós finanszírozású “házhoz menő” projekt célja egy olyan integrált hulladékgazdálkodási rendszer kiépítése, amely egész Budapest területén lehetővé teszi a házhoz menő szelektív hulladékgyűjtést, hozzájárulva a fenntartható hulladékgazdálkodás megvalósításához – olvasható a dokumentumban.

A kék és a sárga fedelű hulladékgyűjtő edények kihelyezése már 2013 elején megkezdődött, s jelenleg nyolc fővárosi kerületet (II., VIII., IX., XIV., XVII., XIX., XXII., XXIII.) fed le teljesen. A projekt keretében eddig közel 300 ezer kukát adtak át; a 2014 végéig kihelyezendő összesen 403 ezer új kuka a főváros valamennyi lakója számára lehetővé teszi, hogy már otthonában szétválogassa a papír-, a műanyag és fém-, valamint a kommunális hulladékot.

A hulladékgyűjtő kocsik alvázai IVECO gyártmányúak, a felépítményeket az osztrák Stummer cég gyártotta.

A belső égésű motorok hatékonyan, gazdaságosan, környezetbarát módon üzemeltethetők földgázzal vagy akár – megújuló energiahordozóként – biogázzal. A gázüzemű flotta fenntartásának összköltsége a szóban forgó futásteljesítmény mellett 12 százalékkal kisebb, mint a hasonló dízelüzemű járműveké.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.