Hulladékhasznosításra nyerhető el támogatás

Összesen 1,55 milliárd forint keretösszeggel a hulladékgazdálkodás fejlesztéséhez, korszerűsítéséhez kínál vissza nem térítendő támogatást az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ), a pályázatokat január 10-től lehet benyújtani – tájékoztatta az ügynökség az MTI-t.

A keretösszegre elsősorban mikro-, kis-, középvállalkozások, közszolgáltatást végző gazdasági társaságok, valamint helyi önkormányzati és költségvetési szervezetek pályázhatnak, amelyek az OHÜ által kidolgozott négy fejlesztési főcél – ezen belül 17 cél és 44 részcél – valamelyikében olyan projektet valósítanak meg, ami már rövid távon is a hazai hulladékhasznosítás mennyiségi és minőségi növekedését szolgálja. A pályázati célok felölelik a jelenlegi szelektív hulladékgyűjtés és -hasznosítás csaknem teljes vertikumát, írja a napi.hu.

Az egyes projektek megvalósításához 5, 15, 75 és 250 millió forint keretösszegre lehet pályázni. A meghatározott keretösszegekkel az OHÜ azt szeretné elérni, hogy minél több piaci szereplő jusson az ágazati célokat szolgáló támogatáshoz. Az elnyerhető támogatás mértéke az összesen elszámolható költség minimum 50, maximum 100 százaléka.

A pályázatokat január 10. és február 15. között lehet benyújtani. Amennyiben a nyerteseknek megítélt keretösszeg a pályázati határidő lejárta előtt eléri az 1,55 milliárd forintot, úgy a pályázat újabb források bevonásáig, ideiglenesen lezárul – közölte az OHÜ. A közlemény hangsúlyozza, hogy az OHÜ által meghatározott négy fő cél megvalósítása előrelépést jelent a hazai hulladékhasznosításban, ami a növekvő európai uniós elvárások miatt is fontos. A fő célok: a szelektív és vegyes hulladékgyűjtési rendszerek fejlesztése, a gumihulladékok, az elektromos és elektronikai hulladékok, valamint a különféle csomagolási hulladékok anyagában történő hasznosításának fejlesztése. A nyertes pályázókkal szemben elvárás a megvalósuló projektek legalább két évre szóló működtetése. Az OHÜ iparfejlesztési pályázati felhívása és az azzal kapcsolatos részletek megtalálhatók a htttp://www.szelektivinfo.hu/iparfejlesztes/hirdetmenyek web-oldalon, további tájékoztatás az iparfejlesztes@ohukft.hu címen kérhető.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.