Hová tűnt az energia?

Az E.ON Hungária – az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakmai támogatásával – energiatakarékosság témakörben két új pályázatot ír ki általános és középiskolás diákoknak, „Az energiatakarékosság ábrázolása” és „Hová tűnt az energia?” címmel.

A pályázatok részei az ’EnergiaKaland’ elnevezésű, környezet- és energiatudatossági szemléletet erősítő oktatási programnak. A tavalyi év nagy sikerű, diákoknak kiírt kreatív és internetes fotópályázatai, valamint a pedagógusok EnergiaKaland módszertani versenye után idén újabb pályázatokkal jelentkezik az E.ON Hungária.  A vállalat ezúttal két témában is várja az iskolások munkáit.

* „Az energiatakarékosság ábrázolása” a 6-18 éves korosztály tagjai számára kínál alkotási lehetőséget. A feladat az, hogy a pályázók bármilyen technikával rajzolják le vagy ábrázolják meggyőző és figyelemfelkeltő plakátokon, mit jelent nekik az energiatakarékosság. Fontos, hogy az alkotás során használt eszközök környezetre vagy egészségre ártalmas anyagot nem tartalmazhatnak.

* A „Hová tűnt az energia?” téma egy kis nyomozásra invitálja a 9-18 éveseket: 3-5 perces hangos vagy némafilmen, videón nyomozhatnak az után, hogy „hová tűnt az energia”.  E pályázat alkotásainak az energiapazarlás konkrét, helyi (iskolai, lakóhelyi, települési vagy más helyszínen való) mérséklésének történetét vagy lehetőségeit kell bemutatniuk a takarékosság, a körültekintő energiahatékonyság, a tudatos energia- (elektromos áram, vezetékes vagy palackos gáz) fogyasztás eszközeivel.

A pályázatokat az Oktatási és Kulturális Minisztérium pedagógiai szakértői valamint neves művészek bírálják el az E.ON szakértői közreműködésével. A legjobb pályázatok készítőit az E.ON energiahatékonysági szoftverrel, értékes nyári táborozással és könyvutalványokkal díjazza.

Az E.ON a pályázatokat 2010. április 30-ig várja. A pályázatra természetesen azok is jelentkezhetnek, akik még nem ismerik, vagy nem alkalmazzák az EnergiaKaland oktatási programot.

A pályázatokról bővebb információ az EnergiaKaland honlapján, a www.energiakaland.hu oldalon olvasható.

Ajánlott tartalom

Harmadik-negyedik helyet foglaljuk el a dízel és benzin árakkal a környező országhoz képest

Elérhetőek a hazai és régiós üzemanyagár-információk a Magyar Ásványolaj Szövetség (MÁSZ) honlapján, a hazai dízel és benzin ára a harmadik-negyedik helyen van a környező országok között - hívta fel a figyelmet a szervezet pénteken.