Hódító útján a kíni villanytaxi Londonban

Immáron a Kínában gyártott alternatív üzemű járműveknek is bizalmat “szavaztak” a fejlett országok taxis és bérautós vállalkozásai. Példa erre a britt főváros egyik fuvarozó cége, amely azon túlmenően, hogy jelenleg háromszáz hibrid autót üzemeltet, járműflottájuk fejlesztéseként a közelmúltban ötven kínai, a BYD cég által gyártott e6 jelzésű elektromos meghajtású autó megvásárlásáról írtak alá megállapodást.

A kijelölt irányvonal egyértelmű, ugyanis a város polgármestere, Boris Johnson koncepciója a következő: 2020-ra a városi taxis- és bérkocsi-társaságok flottáját kizárólag elektromos meghajtású, vagy hibrid kocsik tegyék ki. A businessgreen.com portál információja szerint, a szerződést kötő britt cég, a Greentomatocars egyelőre öt kísérleti kocsival teszteli a kínaiak elektromos autóját. A jármű főbb jellemzői: ötüléses autó, feltöltés nélkül több mint 250 kilométeres távot tud megtenni, meglehetősen erős (75 KW) és könnyedén 120 kilométeres óránkénti menetsebességre is képes. A cég flottájában alkalmazott, a taxitársaságok által előszeretettel használt japán Toyota Prius kocsiknak jó vetélytársai lesznek szigetországban ezek a kínai járművek – tette közzé a cég illetékes szakembere. Nagy reményt fűznek világszerte a BYD cég fejlesztéseihez, s erre garancia, hogy a világ egyik legtekintélyesebb pénzügyi befektetője, a Warren Buffet mintegy 10 százalékos részesedést szerzett a kínai járműgyártóban. Az autógyár további megerősítésként, műszaki együttműködést kötött a Daimler céggel. Ennek tudható be, hogy Kínában a BYD autógyár a zöld autók piacán jelenleg a vezető szerepet tölti be.

Ajánlott tartalom

A német autóipar ellene van a kínai elektromos autókra kivetendő uniós védővámoknak

A német autóipar szakmai képviseleti szervezete, a VDA ellenzi a kínai elektromos autókra kivetni tervezett uniós védővámot, mivel megítélése szerint az a technológiai együttműködés akadályozásával mindkét félnek ártana.