Hiperszuper díjnyertes ház újrahasznosított betontömbökből

Ilyen is van, igaz nem a közelben: Ausztráliában. Egy Yacandandah nevű turistavároskában épült a ház. Ez a település lényegében falu méretű, hisz még 700 lakosa sincs.

Fénykora a XIX. század második felére, az itteni aranylázra tehető. Victoria állam szárazföldi területén fekszik, valahol Melbourne és a főváros, Canberra között félúton. Ausztráliában a távolságok nem kicsik: mindkét várostól vagy 300-300 kilométer választja el. Tavaly négy építészeti díjat is bezsebelt ez az újrahasznosított betontömbökből épített családi ház. Egy egykori külszíni aranybányában húzták fel a 270 tonna betontömbből épített, mintegy 200 négyzetméteres házat. Az egyes tömbök is emberesek: darabja egy tonna. A betontömböknek megvan a saját sztorijuk: akad amelyik egykor egy híd része volt, míg a másik autópályáé, illetve lakóépületé. A nagy üvegfelületeket úgy alakították ki, hogy a ház természetes klimatizációját minél jobban kiszolgálják. Még a nagy melegben is át lehet szellőztetni a házat, ha a nyitott ablakokat leárnyékolják egyrészt a képeken is látható lécszerkezettel, másrészt 100% bio-, turbolyából szőtt függönnyel, ami csillapítja a levegő forróságát, ám biztosítja a természetes légáramlást.

-

-

Tökk kép itt.

Ajánlott tartalom

A napelemek megtermelik a Kstar energiatárolója egyszerűen eltárolja az energiát

A KSTAR az új energiaforrások és a teljesítményelektronika egyik vezető márkája. Ide tartoznak az adatközpontok számára kritikus infrastruktúrák elemei (UPS, akkumulátorok és precíziós klímaberendezések), a moduláris adatközpont-megoldások, valamint átfogó fotovillamos és energiatárolási megoldások.