Háromszázhatvanötmillió éves rovart találtak

Az első épen megmaradt felső devonkori – 365 millió éves – rovar kövületét találták meg a francia Természettudományi Múzeum kutatói: a rovar 8 milliméter hosszú, tora külön áll a fejétől és a potrohától.

A Strudiella devonica névre keresztelt rovart André Nel csapata fedezte fel a belgiumi Namur tartomány Strud településén. A felfedezésről szerdán számolt be a Nature brit tudományos folyóirat. Ez az első szinte teljesen épen megmaradt devonkori kövület – mondta el André Nel. Az állatok ebben a korszakban kezdtek el diverzifikálódni és meghódítani a tengerből kiemelkedő szárazföldet”- tette hozzá. A lelet mérföldkő, amely igazolja a molekuláris (DNS-en alapuló) időmeghatározásokat, amelyek szerint a rovarok igen régiek” – magyarázta a kutató. Ebből a korszakból eddig mindössze két rovarkövület – álkapcsot – találtak, Skóciában.

A Strudiella devonica így betölti a 400 millió éves Rhyniella praecursor, a rovarokhoz közeli rokonnak tekintett ősi hatlábú és a 300-330 millió éves, sokféle rovarkövületekben gazdag karbon földtörténeti időszak közötti hézagot. A Strudiella devonicára kissé homokos, finom agyagrétegben találtak rá – mondta el André Nel. “Valószínűleg szárazföldi állatról van szó, amely a ma is élő húsevő rákféléktől, a nyári pajzsosrákoktól (Triops cancriformis) hemzsegő pocsolyába érkezett – mondta a tudós. A kutatók szerencséjére a Strudiella devonica túlélte a rákok falánkságát, még ha a kövület nincs is túl jó állapotban. A kutató szerint feltehetően növényevő állatról van szó. Amennyiben a szerzőknek igazuk van, és  feltehetően lárva állapotban lévő állat kövületére bukkantak, aminek felnőtt korában kinőttek volna a szárnyai, ez azt jelentené, hogy a szárnyas rovarok jóval korábban jelentek meg, mint az őslénytan eddig feltételezte – jegyezte meg a Nature-ben William Shear, a virginia Hampden-Sydney Főiskola tanára.

Ajánlott tartalom

Súlyos környezeti pusztítást okozhatnak a tengeri hajózásra alkalmatlan orosz tartályhajók

Súlyos környezetpusztítást idézhet elő Oroszország azzal, hogy a tengeri hajózást szabályozó előírásoknak nem megfelelő olajtankereket használ a Balti-tengeren - figyelmeztetett Tobias Billström svéd külügyminiszter a The Guardian című brit napilapnak adott, csütörtökön megjelent interjúban.