Háromnapos ingyenes Ökofesztivál

Ökosztár versennyel, rendhagyó tanórákkal, sporteseményekkel és ökofinomságok kóstolójával vár mindenkit a BGF Gazdálkodási Kara április 22-én, a Föld Napján kezdődő háromnapos Ökofesztiválra.

A Zöld Kampusz mintaprojekt keretében megrendezett ingyenesen látogatható fesztivál célja, hogy a legkisebbektől a középiskolásokon át az érdeklődő felnőttekig minél többen ismerkedhessenek meg a fenntartható életmód jelentőségével.

„Tegyünk a Földünkért, hogy minél tovább együtt élhessünk!” a mottója a Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Kar háromnapos Ökofesztiváljának, amely a Föld Napján veszi kezdetét. A rendezvény védnökei Gyutai Csaba, Zalaegerszeg Megyei Jogú Város polgármestere, valamint Pácsonyi Imre, Klebelsberg Intézményfenntartó Központ Tankerület igazgatója. A fesztivál célja, hogy a legkisebbektől a középiskolásokon át az érdeklődő felnőttekig minél többen ismerkedhessenek meg a fenntartható életmóddal, hogy a jövőben környezettudatos cselekedetekkel javíthassuk a mindennapok életminőségét, és ne veszélyeztessük a jövő generációjának életfeltételeit.

A fesztivál során az érdeklődők számos program közül választhatnak. A bátrabbak részt vehetnek az Ökosztár versenyen, ahol a fenntarthatóság témájához igazodóan mutathatják be dalban, versben, prózában érzéseiket, gondolataikat. Az Ökofinomságok asztalán minősített biotermékeket, ökoélelmiszereket, és ezek felhasználásával készíthető finomságokat kóstolhatnak az érdeklődők. A mozogni vágyókat kerékpáros felvonulásra, közös futásra és sportversenyekre várják a szervezők. Az Ökokiállításon a korábban meghirdetett plakátpályázatra és ajándéktárgy-készítésre beküldött alkotásokból összeállított kiállítást tekinthetik meg az érdeklődők.

A játékos ismeretterjesztés mellett a fesztivál szakmai rendezvényeknek is helyt ad: a Fizibusz Energiasuli Program keretében a szakemberek izgalmas és maradandó élményt nyújtó tanórát tartanak. A Zalavíz Zrt. képviselői a szennyvíziszap újrahasznosításának rejtelmeibe vezetik be a hallgatóságot. A Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány pedig bagoly bemutatóval egybekötött előadást tart az érdeklődők számára.

A Zöld Kampusz mintaprojekt iránt érdeklődők 22-én és 23-án idegenvezetéssel ismerhetik meg az energiahatékonyságot és a megújuló energiaforrásokat bemutató Tanösvényt. A részletes program és bővebb információk http://zoldkampusz.gkz.bgf.hu/ linken olvashatók.

A rendezvény támogatói: Zalavíz Zrt., Gyöngybagoly Védelmi Alapítvány, Elmü- Energia Suli

Részletes program:

1. nap: 2013. 04. 22., 12.30 órától

· Ökosztár verseny (Dallal, verssel, prózával, tánccal a fenntarthatóságért)

· Ökokiállítás (Plakátpályázatok és hulladékból készített ajándéktárgyak megtekintése)

2. nap: 2013. 04. 23., 9.00 órától

· Rendhagyó tanórák a Zöld Kampuszon (fizika, kémia, biológia, környezetismeret)

· Szakmai programok

– 10.00 órától Fizibusz: fizika-kémia élményszerűen, mókásan

– 11.30 órától a ZALAVÍZ Zrt. bemutatója: Szennyvízből üzemanyag

– 12.00 órától a Gyöngybagolyvédelmi Alapítvány bemutatója: Bagoly mondja…

· Ökofinomságok kóstolása

3. nap: 2013. 04. 24., 8.00 órától

· Sport és élménynap (Kerékpáros felvonulás, Futás a Földünkért, Sorversenyek iskoláknak)

2013. 04. 22-én és 2013. 04. 23-án Tanösvény-bejárás, Csoportok indulása idegenvezetéssel:9.00-11.00-13.00-15.00 órakor

(Helyszín: BGF Gazdálkodási Kar Zalaegerszeg, 8900 Zalaegerszeg, Gasparich u. 18/a)

A Budapesti Gazdasági Főiskola zalaegerszegi Gazdálkodási Karán 143 millió forintos EU-támogatásból valósult meg a Zöld Kampusz Zalaegerszeg mintaprojekt. A beruházás eredményeként – egyebek mellett – a tanszéki épületen komplett épületenergetikai felújításra került sor, amely során korszerűsítették a hő- és tetőszigetelést, valamint a fűtésrendszert. A projekt során a fejlesztéseknek köszönhetően csökkent a Kampusz hulladéktermelése és vízfogyasztása. A Kampusz közel 17 hektáros területén keletkező nagy mennyiségű zöld hulladék hasznosítására kiépült a szervezett komposztálás. A keletkező humuszt a Kar minta bio-kertjében használják fel. A kampusz két központi területén szelektív hulladékgyűjtő-szigetek jöttek létre. A Zöld Kampusz Zalaegerszeg mintaprojekt szorosan illeszkedik Zalaegerszeg Megyei Jogú Város Önkormányzatának Ökováros programjához is.

Ajánlott tartalom

Pécs európai küldetési címkét kapott a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért

A klímasemleges és intelligens városokra vonatkozó uniós program keretében 23 város, köztük Pécs kapta meg az európai küldetési címkét a klímasemlegességgel kapcsolatos erőfeszítéseiért - közölte az Európai Bizottság csütörtökön.