Hamarosan világ körüli útra indul a napelemmel működő katamarán

A kizárólag megújuló energiával hajtott vízi jármű hamarosan megkezdi hatéves útját. A Nap és a szél erejét használja, illetve üzemanyagcella-rendszert, amely a tengervizet hidrogénné alakítja.

A nulla kibocsátású hajót most készítik elő a nagy útra. Mintegy 50 fős csapat, vitorlázók, mérnökök és építészek dolgoznak rajta Saint-Malóban, Franciaország északnyugati részén. A Solar Impulse repülő nyomdokaiba lép, amely csak napenergiát használva kerülte meg a Földet. Az Energy Observer igazi technológiai kihívás. A Solar Impulse tengeri megfelelője, Franciaországban készült. A cél a fenntartható energiahasználat; teljesen önállóan teszi meg a világ körüli utat, megújuló energiákat használva – mondja a kapitány, Victorien Erusard, az Energy Observer megálmodója. Napelemeket, szélturbinákat és hidrogén-üzemanyagcella-rendszert helyeznek el a 30 méter hosszú katamaránon, amely maga is újrahasznosítással készült: az Energy Observer építői a néhai vitorlásbajnok, Peter Blake hajóját alakították át. Ugyanakkora, mint volt, de kétszer olyan nehéz: csaknem 20 tonnát nyom. A négyfős legénységen kívül egy rendszermérnök és egy multimédia-operatőr is lesz a fedélzeten, hogy dokumentálják az utazást. Az expedícióval meg akarják mutatni a világnak, miként lehet csökkenteni a kibocsátást.

– Mindenki láthatja majd a hajót, követheti útját a közösségi médiában, és belülről átélheti a kalandot. Nagyon innovatív tartalmat kínálunk majd, olyat, mint a virtuális valóság, tehát szinte naponta lehet követni az Energy Observert – magyarázza Jérôme Delafosse, az expedíció vezetője. A történelmi utazás áprilisban kezdődik. Az ötmillió eurós hajó Bretagne-ból indul, és összesen ötven országban köt ki, írja az hu.euronews.com.

Ajánlott tartalom

Ismét lehet pályázni a napelemes támogatásra

Az elutasított pályázatok hátterében téves feltételezés állt, miszerint az adószámmal rendelkező magánszemélyek által megjelölt ingatlanokban gazdasági tevékenység zajlik. A bejelentés azután történt, hogy sorra utasították el az ilyen pályázatokat, ellentétben a kiírásban foglaltakkal.