Hamarosan érkezik a Tesla Pickup

Elon Musk a Twitteren jelentette be a következő bemutatójuk dátumát.

Mint kiderült, az amerikai elektromosautó-gyártó november 21-én készül lerántani a leplet a Pickupról Los Angelesben, a SpaceX gyára közelében, írta a teslasok.hu. A bemutató éppen a közelben megrendezett Los Angeles-i Autószalonnal egyidőben történik majd, ahol a Tesla is állít majd ki autókat, de arra csekély az esély, hogy már ott megmutatkozik a gyártó pickupja. A Tesla ugyanis ilyen téren eddig kerülte az autószalonok bemutatóit, és mindig saját rendezésű eseményeken mutattak meg először egy-egy új modellt. A dátumnak van más érdekessége is, ami fogalmazhatunk úgy, hogy egy egészen „muskos” egybeesés. A gyártó főnöke ugyanis korábban többször is úgy fogalmazott, hogy egy egészen egyedi, futurisztikus dizájnnal debütál majd az első platósuk. Musk nem egyszer a Szárnyas Fejvadász (Blade Runner) című filmben mutatott járművekhez hasonlította a Pickup dizájnját, ez a kitalált történet pedig a film szerint éppen 2019 novemberében játszódik. Véletlen egybeesés? Lehet, de kizárt, hogy Elon Musk nem tudott volna erről, amikor elhatározták, hogy 21-én mutatják be a Pickupot. A „kiberplatóssal” kapcsolatos legnagyobb kérdés továbbra is a dizájn marad, ám bízhatunk benne, hogy más meglepetéseket is rejteget majd a Tesla bemutatója.

Amit tudunk, hogy az amerikai gyártó célja, hogy a Pickup papíron jobb teljesítménnyel kerüljön a piacra, mint a nagymúltú Ford F150-es. Musk azt is elárulta korábban, hogy minimum 400-500 kilométeres hatótávra törekednek majd, de egy opcióval akár 800 kilométer is megtehető lehet egy töltéssel. Az alapár 50 ezer dollár, vagyis átszámolva 15 millió forint körül lesz, de vélhetően a plusz felszereltségekkel ennél jóval magasabbra is pumpálható az, amit a Tesla kér a Pickupért.

A legdrágább modellek az említett 800 kilométeres hatótávval, duplamotorral és akár 13 tonnás vontatási képességgel is érkezhetnek. A külsőről talán még annyit, hogy Musk leszögezte, aki a hagyományos pickupok formáját várja a Tesla autójától, az csalódni fog.

Ajánlott tartalom

A BMW Group tervezőmérnökei bemutatják a Neue Klasse minden érzékszervet átható élményét

A milánói Salone del Mobile dizájnhét keretében a müncheni központú vállalatcsoport reflektorfénybe gurítja a jövő holisztikus vízióját.